Feljelentést tett egy 18 éves diáklány a Győri Rendőrkapitányságon, aki állította, hogy miközben hazafelé tartott, egy fekete autó állt meg mellette. A hátsó ülésről kiszálló férfi karját megragadva próbálta őt az autóba berángatni, mikor az utcán megjelenő idős hölgy jelenléte megzavarta cselekményében. Ettől a férfi megrémült, beszállt a járműbe, mely rögtön továbbhajtott.

A sértett ekkor értesítette barátját, aki nyomban hívta a kapitányság ügyeletét. Az életvédelmi alosztály nyomozói a szeptember 21-ei feljelentést követően azonnal megkezdték az ügy részleteinek feltérképezését, nyomozást rendeltek el személyi szabadság megsértése bűntett gyanúja miatt.

Gyorsan kiderítették, hogy a diáklány azért találta ki az elrablására tett kísérlet meséjét, mivel két órájával nem tudott barátja felé elszámolni. A lány a rendőröknek elmondta, hogy már megbánta a történteket, “nem akart ő a rendőrségnek feleslegesen munkát adni”.

A rendőrség kéri a lakosságot, ne üljön fel a “fekete autós” rémhírnek, nem történt ilyen bűncselekmény. A rendőrségre még nem érkezett egyetlen bejelentés sem nők, sem fiatalok ilyen elrablásáról.