A férfiaknak több esélyük van a hajószerencsétlenségek túlélésére a nőknél és a gyerekeknél svéd kutatók tanulmánya szerint.
Ez azt jelenti, hogy a “nők és a gyerekek először” mottó csak a kivételt jelenti – vélekedtek a svéd Uppsalai Egyetem szakemberei, akik 1852 és 2011 között történt 18 hajókatasztrófát tanulmányozva vontak mérleget a nők, a gyerekek és a férfiak túlélési esélyeiről.
Eredményeikből kiderült: a férfiak csaknem kétszer akkora eséllyel élték túl a szerencsétlenségeket, mint a nők. A gyerekek esélyei még a nőkénél is rosszabbak voltak.
Csak a Titanic 1912-es balesetében, illetve a Birkenhead 1852-es szerencsétlenségében jegyeztek fel több női és gyerek túlélőt, mint férfit. A Titanic süllyedését a nők és a gyerekek 70, míg a férfiak mindössze 20 százaléka élte túl. Ez elsősorban a kapitány arról szóló parancsának volt köszönhető, hogy a mentésben előtérbe helyezték a nőket és a gyerekeket – fejtette ki Mikael Elindera és Oscar Erixson kutató.
Általában véve a legénység tagjai megpróbálták saját életüket menteni, ez alól a 2012 év elején elsüllyedt Costa Concordia óceánjáró olasz kapitánya sem volt kivétel. Ő már jóval azelőtt elhagyta a fedélzetet, hogy a mintegy 4200 utast biztonságba helyezték. A balesetben 32 ember meghalt.
A tanulmányból kiderült, hogy a legénység és a személyzet túlélési esélye magasabb az utasokénál. A kapitányok közül azonban kilencen a hajóval együtt hullámsírba kerültek a vizsgált katasztrófák között.
Forrás: MTI