Jogerősen másfél év börtönbüntetéssel sújtotta kedden a Szegedi Ítélőtábla azt kiskunhalasi férfit, aki rendőrként 30 ezer forint kenőpénzt kért egy közúti ellenőrzés során.

A jelenleg 36 esztendős Haskó Sándor 1998 februárjától hivatásos határőrként, majd 2008. január 1-jétől a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság bevetési osztályának járőreként dolgozott. 2009. szeptember 10-én este az 55-ös úton, Kisszállás külterületén teljesített szolgálatot.

A vádlott megállított egy Szeged felé tartó kisteherautót, amelynek nem működött a bal első tompított fényszórója, és a sofőr vezetés közben telefonált. A gépjárművet vezető férfi az igazoltatás során nem tudta felmutatni a kötelező tartozéknak számító egészségügyi dobozt, az elakadást jelző háromszöget, az izzókészletet és a menetlevél sem volt szabályosan kitöltve.

A vádlott közölte a férfival, hogy a súlyos szabálysértések miatt fel kell jelentenie, így akár 100 ezer forint pénzbírságra is számíthat, és a büntetés hátrányosan befolyásolhatja egyetemi tanulmányait is. A rendőr azt ajánlotta, hogy 30 ezer forint ellenében eltekint a feljelentéstől. A sofőrnél nem volt ekkora összeg, ezért a vádlott azt kérte tőle, hogy menjen haza pénzért, és biztosítékul hagyja nála a személyi igazolványát és a lakcímkártyáját.

Az egyetemista látszólag elfogadva a vádlott kérését, otthagyta iratait és hazaindult. Egy órán belül kellett volna visszaérkeznie. Hazatérve a férfi értesítette a hatóságokat, és egy szervezett akció keretében ment vissza a helyszínre, ahol a vádlottat – aki bűnösségét az eljárás alatt mindvégig tagadta ? elfogták.

A táblabíróság hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottat, és ezért jogerősen másfél év letöltendő börtönre ítélte.

Forrás: MTI