Kora délután is tartott a műszaki mentés a balatonakarattyai strandnál, ahol hétfő este beszakadt a jég két terepjáró alatt; az egyik járművet kedden délre sikerült partra vontatni – közölte Horváth László, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője.

A balatonalmádi rendőrkapitányság korábban azt közölte, hogy két Hummer terepjáróval fiatalok mentek a Balaton jegére, időközben azonban kiderült, hogy az autókban hét, negyven év körüli ember ült. Az autók szlovák rendszámúak.

A kapitányság hivatalvezetője, Váradi Piroska elmondta, hogy a járművekben tartózkodóknak sikerült partra evickélniük, majd a balatonalmádi rendőrkapitányság munkatársai szállították őket meleg helyre. A terepjárókat egy balatonfűzfői vállalkozó speciális eszközökkel vontatja a partra.


Az autókat vezető két ember ellen jégen tartózkodás szabályainak megszegése miatt szabálysértési eljárás indul. Egyrészt járművel mentek a jégre, másrészt sötétben tették azt.

A vízirendészeti rendőrkapitányság vezetőjének tájékoztatása szerint az eset hétfő este 19 óra körül, vagyis sötétben történt. A parttól 30 méterre 10-15 centiméteres jég szakadt be a két terepjáró alatt, s a járművek 80-100 centiméteres vízbe merültek.

Elég egyszerű magyarázata van, hogy miért van két autó a jégben. Nem egyszerre indultak, hanem az első vezetője épp egy hummeres barátját hívta segítségül a probléma észlelése nyomán. A Hummer márka már nem létezik, miután 2010-ben, az akkor csődben lévő General Motors nem talált rá vevő és megszüntette. Egy H2-es modell ára jelenleg használtan 5-15 millió forint között mozog.

Nem lehetetlen e két modell helyre állítása, hiszen az édesvíz jóval kevesebb kárt okoz, mint tenné azt a sós, de az elektromos rendszerben biztosan komoly cserékre lesz szükség.

Valami hasonló külföldről:

Forrás: MTI
Kép: innen és innen.