Egyre közelebb a sorozatgyártáshoz a BMW következő sportkocsija, ezt bizonyítják az i8-ról nemrég megjelent kémfotók. Az autó – a tanulmányautóknál megismert – alapvető formája megmaradt, de láthatóan átdolgozták a koncepciók átlátszó ajtaját. Az új elem rövidebb, úgy tűnik, már van B oszlop is, így nem lehet egyből a hátsó ülésekhez jutni, szükséges az első ülések ledöntése is.  

Az is elképzelhető, hogy a széria modell esetében már nem is előre-felfelé nyílnak majd az ajtók, hanem hagyományosan. Kissé másnak tűnnek az i8 lökhárítói, illetve a külső visszapillantó tükrök is hagyományosabb elemek már.

Még 2009 őszén mutatta be a BMW Vision Efficient Dynamics tanulmányt, amely az említett modell első koncepciója volt, idén pedig i8 Concept néven már egy átdolgozott változatot állítottak ki.

Kémfotón a BMW új sportkocsija 3


Közös bennünk, hogy hibrid hajtás mozgatja őket, de míg az elsőben 1,5 literes dízelmotort támogat két villanymotor, addig az utóbbiban ugyanilyen hengerűrtartalmú, de benzines motor szerepel. Várhatóan ez kerül majd a sorozatgyártású változatokba is. Képes lesz tisztán villanyautóként is közlekedni

Az i8 Conceptben a hátsókerekeket hajtó 1,5 literes turbófeltöltős motor 220 lóerős és 300 Nm nyomatékot nyújt, ehhez adódik az első kerekekre dolgozó villanymotor 130 LE teljesítménye és 250 Nm nyomatéka. A 350 lóerős sportkocsi 4,6 másodperc alatt gyorsul százra. Végsebessége 250 km/óra.

Ez nagyrészt a könnyűszerkezetes építésnek köszönhető, alumínium és szénszálerősítésű műanyag a fő alapanyag a karosszéria elkészítésénél, így az i8 Concept 200 kilóval könnyebb, minta Hatos sorozat tagjai.

Az i8 a BMW új i családjának tagja, amelyben az i3 is szerepel majd. A kisautó érezik 2013-ban, majd 2014-ben csatlakozik hozzá a sportkocsi. Ára 50-55 millió forinttól indulhat majd.