A Ferrari ma sem tömegcikk, pláne az SA Aperta, amely az 599-es átalakításából született limitált darabszámú roadster-különlegesség. Az autóból mindössze 80 darab készült a Pininfarina formatervező stúdió 80. évfordulójára. Az SA betűk Sergio és Andrea Pininfarinára utalnak, akik cége a Ferrari legsikeresebb utcai autóit tervezte. Az Aperta pedig olaszul a nyitottat jelenti.


Úgy tűnik azonban, lehet olyan vevő, akinek a nyolcvan sem elég exkluzív, miután a Novitec Rosso még egyedibbre szabta az egyik Apertát. A német tuningcég más átalakításaihoz hasonlóan ezúttal is kompresszor beépítésével fokozta a teljesítményt. A hengersoronként egy-egy kompresszor plusz 218 lóerőt, illetve 242 Nm-t présel ki a V12-es motorból.

A 6,0 literes blokk teljesítménye így 888 lóerőre emelkedett, miközben a maximális nyomaték 862 newtonméter. Ennek köszönhetően az autó gyorsabb, mint valaha, csupán 3,1 másodperc és máris százzal száguld a rajt után, de a 200-as jelzést is elhagyja 9,1 másodperc után. A Novitec által módosított sportkocsi végsebessége 340 km/óra feletti. Igazán impozáns.

Éppen ezért nem is árt, hogy 25 milliméterrel alacsonyabbra került a jármű az új rugók beszerelésével. A karosszérián ezúttal nem módosított a Novitec, az egyediséget a fekete sportkipufogó, az elöl 21, hátul 22 colos, új keréktárcsák, valamint a Novitec védjegyének számító sötétített lámpaburák biztosítják.

Az átalakítás ára nem ismert, de akinek volt 110 milliója, hogy megvegyen egy ilyet, annak biztosan akad pár milliócska az átalakításra is.