Mi magyarok imádjuk a ralit. Hiába csak hat futamból állt idén a nemzeti bajnokság, és hiába csökken egyre a gyorsasági szakaszokat figyelők száma, a 45. Mecsek rali már az első napon bizonyította, egy arra érdemes rendezvény hatalmas tömegeket mozgat meg.

Nem titok, ebben nyakik benne van az IRC versenysorozat hazánkba csábítása. Mióta demokráciában élünk, hasonló fajsúlyú rendezvényt nem sikerült összehozni,így mindenképp főhajtás jár a szervezőknek. Igaz nem csak az ő érdemük a hatalmas érdeklődés, a hazai versengés szoros állsáa is rátett egy lapáttal.

Az eddig lebonyolított öt bajnoki futamot öt különböző pilóta nyerte meg és a sorrend éppen ezért ilyen szoros. Vezet a hétszeres abszolút bajnok ifj. Tóth János (54 pont), őt mindössze egy pont hátránnyal követi Kazár Miklós, és a címvédő Aschenbrenner Györgynek is csupán négy a lemaradása “Janikával” szemben. IRC-futamról lévén szó a verseny 1,5-es szorzójú, ami azt jelenti, hogy az első helyezett nem húsz, hanem harminc ponttal lesz gazdagabb, vagyis matematikailag még a hetedik helyezett Kakuszi Zsolt (31) is elviheti a pálmát vasárnap. A ralisportban pedig nem egyszer érvényesült már hasonló esetben a “matek”.

A kíváncsi laikus esete a ralisporttal

Egy ilyen bulit nem hagyhattam ki. Még akkor sem, ha közel sem vagyok a ralisport doktora. Sőt, olyan kifejezésekkel sem vagyok tisztában mint a shakedown. Ellenben liberális mód imádom a benzingőzt, igaz örök kedvencem a pályaverseny marad, azért a ralinak is adok egy esélyt.

Veszélyes meló a száz felett sodródó raliautókat fotózni
Veszélyes meló a száz felett sodródó raliautókat fotózni

Világsztárok és bukások a Mecsekben

Világsztárok és bukások a Mecsekben

Veszélyes meló a száz felett sodródó raliautókat fotózni
Wilks Guy, angol egy francia autóban
A Skodák állták a sarat
Egy úr az űrből, vagyis Japánból, Toshihiro Arai
Azt nem lehet mondani, hogy még fasorban sincsenek
Peugeot akcióban
A kalocsai hímzéssel díszített Skoda Fabia S2000
Ifjabb Tóth a technika ördögével többet küzdött, mint a pályával
Jan Kopecky a második helyről várta a vasárnapot
Munkában a szervizcsapat. Valószínűleg görbítik a tér-idő teret, olyan gyorsan dolgoznak
Jan biztos tud valamit, vagy csak előre örül a medve bőrére
Citroën DS3
Vajon ki áll vasárnap a dobogóra? Minden pilóta tekintete ezt a kérdést veti fel...
A sötét hegyi utak igazi kihívást jelentettek
Ahogy nyilatkozni illik egy profinak
Az igazi versengés tegnap kezdődött, és a Mecsek szerpentinjei nem okoztak csalódást, a nagymenők is megizzadtak a technikás kanyarokban, és sokat szidott lassítókban.
Világsztárok és bukások a Mecsekben 42
Látogatás a szervizparkban a Skoda gyári csapatánál
Látogatás a szervizparkban a Skoda gyári csapatánál
Látogatás a szervizparkban a Skoda gyári csapatánál
Látogatás a szervizparkban a Skoda gyári csapatánál
Látogatás a szervizparkban a Skoda gyári csapatánál
Látogatás a szervizparkban a Skoda gyári csapatánál
Fotó megosztása:
Munkában a szervizcsapat. Valószínűleg görbítik a tér-idő teret, olyan gyorsan dolgoznak

Munkában a szervizcsapat. Valószínűleg görbítik a tér-idő teret, olyan gyorsan dolgoznak

Munkában a szervizcsapat. Valószínűleg görbítik a tér-idő teret, olyan gyorsan dolgoznak


Az IRC versengését jelenleg a Škoda uralja, így nem jött rosszul, hogy egyenesen ők invitáltak körtúrára a szervizparkban. Mindegy hogy a Hungaroring melletti bokszutca, vagy egy külvárosi placc a helyszín, a mai autósportot áthatja a profizmus. Ezek a srácok itt is patikatisztaságú körülmények között szerelnek, készítik fel az autót a gyorsasági szakaszokra.

Lehet hogy porrá törik a karosszéria a következő napon, a szerelők mégis minden egyes négyzetcentiméterét alaposan áttörölnek, fényesre sikálnak. Ez nem csak esztétikai célokat szolgál, a rituálé alatt könnyebb észrevenni az esetleges hibákat, és még a baj megtörténte előtt kijavítani azokat.

A gyárak mellett a Škoda magyar csapatát sem hagyhattuk ki. Herczig Norbert alakulata különleges, kalocsai hímzést mintázó festéssel tisztelgett a jeles esemény előtt, de reményeik szerint nem csak az ornamentikus motívumokkal tűnnek majd ki a mezőnyből.


A prológ előtt kiderült még, hogy a magyar pilóták helyismeretből származó előnye olvad akár a mapsütötte gleccser, és ahogy az várható volt az S2000-es külföldi pilóták erőfölénye kezd érvényesülni.
Látogatás a szervizparkban a Skoda gyári csapatánál

Látogatás a szervizparkban a Skoda gyári csapatánál

Látogatás a szervizparkban a Skoda gyári csapatánál


Nekik első bálozóknak akadt néhány szokatlan elem. A gumikerülgetés nem volt éppen ínyükre, kevesebb lassítót szerettek volna a pályán látni, igaz azzal nem számoltak, hogy az N csoport indulói simán leléphetik őket a hosszú egyenesekben.

Ennyi infómorzsa jutott el a rezesbandaként üvöltő kipufogóktól süket fülemig. Illetve még megtudtuk, hogy egy Skoda S2000 körülbelül 300.000 eurót ér, és hogy Herczig mindig futással melegít a futamokra.

Benzincirkusz a népnek

Az esti órák tartogatták a legnagyobb durranást, a Pécs Pláza parkolójában megrendezett prológot (eredménye nem számít bele a versenybe). A parkolós csapatásra kíváncsi volt a környék apraja nagyja, szinte még a gólya fészkekbe is ültek az emberek, a borsos árú belépő ellenére.

A show véleményem szerint nem ér ennyit, de csalódásnak végképp nem nevezhető. Minden pilóta  erőből gyűrte a technikát, a gumik kánonban sírtak kegyelemért, dióhéjban élvezhető benzincirkuszt kapott a nép.


Az igazi versengés tegnap kezdődött, és a Mecsek szerpentinjei nem okoztak csalódást, a nagymenők is megizzadtak a technikás kanyarokban, és sokat szidott lassítókban. Az esti szakaszok közül az egyiket törölni kellett, mert annyi volt a néző, hogy egyszerűen nem lehetett volna biztonságosan megrendezni pláne sötétben. Ez is mutatja, hogy a versenyt elképesztő érdeklődés övezi mindenki, akit egy kicsit is érdekel a rali, látni akarta a világ legjobb S2000-es pilótáit, akik csinálják is a show-t rendesen.

Az IRC első napja Magyarországon

A szombati napot Andreas Mikkelsen zárta az első helyről, őt követi a felzárkózásra hajtó gyári Skodás Jan Kopecky. Az ideiglenes második ezúttal az előző IRC futam győztese, a következőképp nyilatkozott: “Igazán technikás pályákon autózhatunk a Mecsekben. Nehéz pillatanokat élek át egy lassítóhoz közeledve, kicsit tartok is tőlük, de egyre jobban kezdek megbarátkozni velük. A holnapi nap támadunk, próbálunk gyorsulni, bár Andreas hihetetlen tempót diktál…”

Ifjabb Tóth a technika ördögével többet küzdött, mint a pályával

Ifjabb Tóth a technika ördögével többet küzdött, mint a pályával

Az üldözők között a hatodik helyen találjuk az első magyar neveket. Az Aschenbrenner / Pikó kettős másfél percces hátránnyal várta a mai folytatást, mögöttük a Bútor/Bagical és a Herczig/Benics párosnak sikerült a tíz közé férkőzni.

A magyar esélyesek közül többen is problémákkal küszködtek, ifjabb Tóthék erőátviteli gondokkal terhelve két perces hátrányba kerültek, míg Turán Frici versenyének egy bukás vetett végett.


“Azt éreztem, hogy jók a beállítások, és gyorsan akartam menni? – mondta Frici. “Az utolsó jobbkanyart az előző körben negyedik sebességi fokozatban fordultuk el, most megpróbáltam ötödikben. Ezzel még nem is lett volna baj, csakhogy a jobb első kerékkel érintettünk egy, a kanyar belső ívén fekvő farönköt, az megdobott minket és onnan már nem volt visszaút. Forogtunk vagy hármat és a fák között álltunk meg. Sajnálom, mert addig jól mentünk, és nagyon élveztem is a versenyzést, spannolt a hazai nézők biztatása.?

Ma a vasárnapi mindent eldöntő napon már zajlik a küzdelem, hat szakasz teljesítése után kiderül kinek a kezébe kerül majd a locsolásra váró pezsgő.

Sorrend a szombati nap után:

1. Andreas Mikkelsen (NOR)/Ola Floene (NOR) SKODA Fabia S2000 1h06m41.6s

2. Jan Kopecky (CZE)/Petr Stary (CZE) SKODA Fabia S2000 +8.7s

3. Thierry Neuville (BEL)/Nicolas Gilsoul (BEL) Peugeot 207 S2000 +21.4s

4. Freddy Loix (BEL)/Frederic Miclotte (BEL) SKODA Fabia S2000 +32.7s

5. Bryan Bouffier (FRA)/Xavier Panseri (FRA) Peugeot 207 S2000 +1m20.9s

6. Gyorgy Aschenbrenner (HUN)/Piko Zsuzsa (HUN) Ralliart Lancer Evo IX R4 1m29.0s

7. Toni Gardemeister (FIN)/Tapio Suominen (FIN) SKODA Fabia S2000 +1m46.6s

8. Robert Butor (HUN)/Igor Bacigal (HUN) Peugeot 207 S2000 1m52.8s

9. Hermann Gassner Jr (GER)/Timo Gottschalk (GER) SKODA Fabia S2000 +1m58.2s

10. Norbert Herczig (HUN)/Kalman Benics (HUN) SKODA Fabia S2000 +2m06.3s