Szvoboda Bence 19. lett vasárnap a motokrossz-világbajnokság Teutschenthalban rendezett német futamán, ezzel ő az első magyar motoros, aki ebben a szakágban vb-pontokat szerzett.


Pedig nem volt könnyű napja a versenyzőnek, az első futamban már a 15. helyen motorozott, amikor egy ugrató után eltört az egyik kormánytartó csavar, emiatt a kormány előrecsúszott, Bence nem érte el a féket, és óriásit esett. Szerencsére ez nem volt nagy hatással a második futamára, ahol ismét jól ment.

A OXXO Energy KTM csapat 19 éves versenyzője pályafutásának harmadik világbajnoki versenyén szerezte meg első pontjait.

“Nem tudom elmondani, mennyire boldog vagyok és mennyire megkönnyebbültem” – mondta hivatalos honlapján Szvoboda.
“Nagyon nehezen jött össze a világbajnoki pont, de megcsináltam, és ennek nagyon örülök! Fejben sokat kell még fejlődni, például a nyomválasztásnál, úgyhogy van bőven feladat a vb-n, de jó az irány, és végre pontszerző helyen végeztem.”

Forrás: MTI