A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) módosította a 2011. évi új gépjármű forgalomba-helyezési előrejelzését. A társaság a tavalyi adatok januári értékelésekor úgy ítélte meg, hogy a hazai piac túl van a mélyponton és elindulhat a növekedés.


2010-ben 43 464 új személygépkocsit helyeztek forgalomba hazánkban, amely 28 százalékkal elmaradt a 2009-es évtől.  2011-re ugyanakkor már 58 000 személygépjármű értékesítését prognosztizálták az év elején. Látva az eddigi eredményeket és figyelembe véve a várható piaci folyamatokat, valamint a tagvállalatok visszajelzését, az MGE ezt az értéket 52 000-re módosította.

Még ez az érték is igen bizakodónak hat annak fényében, hogy idén az első félévben 23 112 új személygépjármű került forgalomba Magyarországon.   

Az MGE állásfoglalása szerint a kis-haszonjárművekből továbbra is 12 000 kel majd el az év végéig, míg a nagy-haszonjárművekből 3100 helyett 3700 fogy majd, motorkerékpárokból 2200-at adnak el a várt 3200 helyett.