Hosszabb ideje dolgozik a BMW és annak motoros részlege a járművek közötti kommunikáció fejlesztésén. A BMW Motorrad még 2009-ben bemutatta a ConnectedRide csomag hat elemét a Stuttgartban megrendezett Nemzetközi Járműbiztonsági Szakvásáron. A BMW fejlesztői a keresztirányú-forgalom- és a közlekedésilámpa-asszisztens mellett három, kimondottan kétkerekűek használóinak szánt figyelmeztető rendszert is kidolgozott: az első a rossz időre, a második váratlanul felbukkanó akadályra, a harmadik megkülönböztető jelzést használó gépjármű közeledésére hívja fel a figyelmet.


A BMW öt kísérleti járművet üzemeltet nagyszabású gyakorlati teszt keretében. A még kutatási fázisban lévő rendszert idén továbbfejlesztette a bajor gyártó, új szolgáltatásokkal bővítve a repertoárját. Elkészült a szembe jövők balra kanyarodását felügyelő asszisztens, illetve az előzésasszisztens.

A szemből jövők balra kanyarodását figyelő asszisztens annak ismeretében fejti ki áldásos hatását, milyen nagy veszélyt jelent ez a közlekedési helyzet a motorosokra nézve. A visszapillantó tükrök házába beépített LED-ek és a távolsági fényszóró felvillantásával hívja fel a balra kanyarodók figyelmét a motorkerékpárra. Az ütközésveszély felmérése a járművek közötti kommunikáció útján továbbított adatok alapján történik. Ha nagy a veszély, automatikusan lefékezne a gépkocsi, hogy még véletlenül se keresztezze a motoros útját.

Intelligens motor a BMW-től 3


Az előzésasszisztens felhívja a forgalom többi résztvevőjének figyelmét a motorkerékpár által megkezdett előzésére. Azoknak az érzékelőknek a segítségével, amelyeket a blokkolásgátló és a kipörgésgátló is hasznosít, felismerhető a kétkerekű jármű előzési manővere.

Ez azért fontos, mert nagy veszélybe kerül a motoros és utasa, ha kivág eléjük az előttük haladó gépkocsi, csak mert nem vette észre őket. Az irányjelzőkbe épített külön LED-ek gondoskodnak róla, hogy a perifériás látómezőben is jól észlelhető legyen a motorkerékpár. Ezáltal jelentős mértékben nő a valószínűsége annak, hogy a gépkocsivezető felfigyel rá még azelőtt, hogy szem elől vesztené a holttérben.

A BMW várakozása szerint a járművek közötti kommunikációra épülő asszisztens-rendszerek a jelenleginél is sokkal biztonságosabbá teszik a közlekedést, később a sorozatgyártású motorkerékpárok is profitálhatnak belőlük.

Ugyanakkor a BMW arra az esetre is dolgozik megoldáson, ha megtörténik a baj, ekkor lép életbe az automatikus segélyhívó. Személyautóiban már egy ideje alkalmazza a BMW ezt a rendszert, jelenleg azon dolgozik, hogy kétkerekűin is meghonosítsa. Középtávon ez is átkerülhet sorozatgyártásba.

Ha baleset helyszínére ér a BMW Motorrad eCall-lal felszerelt motorkerékpár vezetője, egyetlen gombnyomással, manuálisan vészhívást kezdeményezhet. A hívás a baleset helyszínének pontos GPS-adataival együtt a BMW egyik call centerébe fut be, amely szükség esetén azonnal értesíti a legközelebbi mentőállomást.

Ha maga a motoros szenved balesetet járművével, a rendszer emberi beavatkozás nélkül, önállóan segélyhívást kezdeményez. Ebben az esetben automatikus kapcsolat jön létre a BMW call centerével, amely pontos tájékoztatást kap a baleset helyszínéről és egyéb lényeges körülményeiről.