Ventilátor kevés házban akad, a légkondicionálás pedig egészen ritka Zanzibárban. Az úttest ugyanakkor éjjelre lehűl valamelyest, és még szellő is legyezi kellemesen az aszfaltágyon heverészőket. Akadnak – főként fiatalok -, akik tévéjüket is kivitték házukból az út mellé, és a flaszteren fekve nézik az “útszéli” műsort.

A rendőrség óva int az úton alvás ellen, mert rendkívül balesetveszélyes. A melegtől pihegők elismerik, hogy van kockázata, de az autóforgalom éjjel gyér, másrészt remélik, hogy a vezetők óvatosan hajtanak át a településeken. Az autósok igyekeznek is kerülni a bajt meg az alvókat, mégis a minap két alvógázolás is történt, az egyik halállal végződött.

Zanzibár – mely Tanzániához tartozik, ám elég nagy függetlenséget élvez – nagyszabású útépítést folytat, hogy fellendítse idegenforgalmát.

Forrás: MTI