A luxust nem érinti a csökkentés

A luxust nem érinti a csökkentés

A luxust nem érinti a csökkentés


Jóval kisebb autóknak megfelelő fogyasztást képes produkálni a Mercedes-Benz zászlóshajója. Persze nem az S600 modellről van szó, hanem az új S 350 BlueTEC-ről. A 3,0 literes dízelmotorral szerelt S-osztály mindössze 6,8 litert fogyaszt, ami 0,8 literrel kevesebb, mint a korábbi variáns átlagfogyasztása. Ez a modell a valaha készült legtakarékosabb S-osztály.  

A luxusautó szén-dioxid-kibocsátása 177 gramm/kilométer, míg az AdBlue rendszernek köszönhetően a nitrogén-oxidok sem távoznak a környezetbe, így a motor teljesíti a 2014-ben életbe lépő Euro6-os emissziós normákat is.

Ami igazán figyelemreméltóvá teszi az üzemanyagfogyasztás-csökkentést, hogy a motor eközben erősebb. A továbbfejlesztett V6-os teljesítménye 235 helyett is 258 lóerő, ugyanakkor a nyomatéka 540-ről 620 Nm-re nőtt.

Így aztán azon már nem is kell csodálkozni, hogy a korábbinál 0,7 másodperccel rövidebb idő, 7,1 másodperc alatt képes a luxusautó elérni a 100 km/órás sebességet. Végsebessége nem változott, 250 km/óra, elektronikusan korlátozva.

Ha azt gondolnák, hogy az S-osztály már elérte fogyasztási határait, tévednek, a Mercedes tervezi egy konnektorról is tölthető hibrid bemutatását is, amely közel 3 literes fogyasztást produkál.