5 656 972 forint: átlagosan ennyiért vettek Magyarországon autót az idei első negyedévben – derül ki a JATO Dynamics, a világ vezető autóipari adatszolgáltatójának számaiból. Ez az összeg a bruttó kiskereskedelmi árat takarja, az értékesített járművek mennyiségével súlyozva.

2009-ben ez az összeg még csak 4,9 millió volt, míg az azt megelőző években 4,5, illetve 4,3 millió forint. 2006-ban 3 946 908 forint volt az átlagár.


Mindez persze nem azt jelenti, hogy ennyivel drágultak volna az autók, sokkal inkább átalakult az eladott járművek összetétele. Míg 2007-ben 171 ezer autó kelt el, a válság jelentősen visszavetette az eladásokat idehaza.

A 2008-as évben még alig érezhetően (152 ezer darab), tavaly már brutálisan (60 744 darabra) csökkent az eladott új személyautók száma. Idén ennél is rosszabb lehet a helyzet, tekintve, hogy az első három hónap alatt mindössze alig több mint tízezer új gépkocsit helyeztek forgalomba.

Csakhogy a visszaesés nem egyenletesen oszlik meg az autóvásárló rétegek között. A kispénzűek a válság, a bizonytalan kilátások, valamint az új hitelezési szabályoknak köszönhetően kiszorultak az újautó-piacról.  

Az eladott autók megoszlása százalékosan 
2010. első negyedév:
3 millió Ft alatt              7%
3-5 millió Ft között        46%
5-8 millió Ft között        32%
8 millió Ft felett            14%


2009-ben – amikor javában tombolt a válság – a 3 millió forint alatti autók tették ki az eladások 17%-át, míg az idei év első negyedévében ez az arány csak 7 százalék volt, de csökkent a 3-5 millió forint közötti autók aránya is. Ezzel szemben az 5-8 millió forint közötti árú autók aránya 22-ről 32 százalékra, a nyolcmillió felettieké pedig 10-ről 14 százalékra bővült. Vagyis akinek volt/van pénze, most is vesz autót, de ők kevesen vannak. Ha csökken a darabszám, arányuk nő. 

Talán nem véletlen, hogy áprilisban a legjobban fogyó típusok Top 10-es listájára már a Ford Mondeo is felkerült, ellenben a Suzuki Swift már nincs ott. A japán gyártó drágább modellje, az SX4 szerepel ugyan, de csak a hatodik. A listát egyébként a Ford Focus vezeti 1022 autóval, megelőzve a Škoda  Octaviát (829 db) és az Opel Astrát (639 db).

Eladott új személyautók száma
2005 – 202 118 db
2006 – 179 892 db
2007 – 171 012 db
2008 – 152 875 db
2009 – 60 744 db
2010 – 13 963 db*

* az első négy hónap alatt

Adatok: JATO Dynamics