Tegnap szóltunk arról, hogy új motorok kerülnek a Ford Mondeóba. Ám mint kiderült nemcsak a limuzin gazdagodik az S-MAX-ban bevezetett technológiákkal, de egyes elemei a Kugába is bekerülnek.

A bemutatása óta több mint százezer példányban eladott Kugába két új dízelmotor jelenik meg, egyúttal nyugdíjazva a jelenlegi 136 lóerős variánst. Az új 2,0 literes TDCi 140 és 163 lóerős variánsai kerülnek az autóba. A gyengébb elérhető csak elsőkerék-hajtással is, abban a konfigurációban a szabvány szerint átlagosan 5,9 liter gázolajat fogyaszt száz kilométerenként.

Ennél a 4X4-es változatok csak 0,1 literrel égetnek el több gázolajat, tekintve, hogy alaphelyzetben ezekben is csak az első kerék hajtott, csak azok kipörgésekor jut nyomaték a hátsó tengelyre. A 6,0 literes átlag hatszázalékos fogyasztáscsökkenést takar, miközben a teljesítmény is nőtt.  

A 163 lóerő jelentős javulást hoz a dinamika terén is, hiszen a korábbi 136 lovas variánssal szemben a végsebesség 180 helyett 195 km/óra, míg a gyorsulás 10,7 helyett csak 9,6 másodpercig tart 100km/órára.

Okos megoldások a sebességváltóban

Okos megoldások a sebességváltóban

Okos megoldások a sebességváltóban


További újdonság, hogy az összkerékhajtású variánsok esetében a hatfokozatú manuális sebességváltó helyett rendelhető a Ford PowerShift hatfokozatú, duplakuplungos automatája is, amely eddig csak a 2,5 literes benzines modellhez volt elérhető.

A váltónak számos intelligens funkciója van, ilyen a hegymeneti elindulássegítő és visszagurulás-gátló, a terhelésérzékelő (utánfutó vontatásakor később kapcsol fel), a lejtmenet-érzékelő (nagyobb motorfékhatás) és a kanyarérzékelő (ívmenetben nem vált).

A váltómű fokozatait és a váltási algoritmust úgy hangolták, hogy kerülje el a pazarló dupla váltásokat – például, amikor ötödik fokozatból harmadikba kapcsol vissza-, s inkább szorítkozzon a motor nyomatékára, azaz csökkentse a fordulatszámot és a fogyasztást.

A módosított Kuga család 2010 késő őszétől lesz kapható Európában.