Nehéz kirajzás

Reggel fél nyolc és kilenc között körül elrajtoltak a magyar csapatok a Sausheimből, egy elzászi kisvárosból, ahol az éjszakát töltöttük.

Nem mindenütt segített a navigáció

Nem mindenütt segített a navigáció

Nem mindenütt segített a navigáció


Tegnap a résztvevők vastagon lestrapálva érkeztek, mert minimum 567,5 kilométer volt az út, mármint azoknak, akik elsőre megtalálták a párizsi Peugeot székház elől az autópályára vezető szakaszt.

Ehhez a magyar csapatoknak először túl kellett lendülniük azon, hogy a navigációs rendszer erősen indiszponált, nem mindig érdemes hinni neki. Aki az itinert követte, sokkal jobban járt, mert az pontos és alapos volt, csak ehhez vissza kellett találni valahogy a kiindulási pontra.

600 km, 60-80-nal

A parkolóban érdemes tolni az autót

A parkolóban érdemes tolni az autót

A parkolóban érdemes tolni az autót


A rendezők számítógépén Párizs körül több csoportban rajzottak az autók indulás után, tehát nemcsak a magyarok jártak így. Az átlagfogyasztást ezért nem az eredeti távból számítják ki a rendezők, hanem az autókba szerelt GPS-adataiból, amely jegyzi az eltévedéseket is.

Este fél tizenegyre ért be a napi célba az utolsó alakulat, Agócs Gábor és Noémi fél órával a határidő lejárta előtt gördültek be a 308-cal. Országúton hatvannal, autópályán 70-80-nal vánszorogva sokáig tart megtenni hatszáz kilométert.

Kedvencem az 504. Az 1969-es Év Autója lett, nem véletlenül

Kedvencem az 504. Az 1969-es Év Autója lett, nem véletlenül


Kedvcsináló a galériához egy csodaszép 504-essel
4,2 liternél áll a 3008-as páros

4,2 liternél áll a 3008-as páros

4,2 liternél áll a 3008-as páros


Aki fűt, sokszor törli az ablakot, égeti a lámpát, jobban siet, aligha fog nyerni, mert az itt vezetők nem ma kezdték a takarékos autózást.

3,7 és 5,2 liter között

A négy csapat közül három tagjaiu árulták el, mit mutat a fedélzeti számítógép, ami körülbelüli értékként érdekes, persze nem teljesen pontos. Az 5008 1,6 HDi egyterűben Szilus Erzsébet és Kis-Kádi Gábor 5,2 literrel autózott dél felé, az azonos motorú 3008 étvágyát Dr. Csepelyi Boglárka és Zsólya Péter 4,2 literre nyomta le.

Columbonak is 403-asa van, de kabrióban

Columbonak is 403-asa van, de kabrióban

Columbonak is 403-asa van, de kabrióban


Még jobban állnak Agócsék, persze a 308 jobb légellenállása és kisebb súlya miatt nyilván könnyebb vele takarékosan menni. A 109 lóerős HDi a számítógép szerint 3,7 literrel tett meg 100 kilométert, a 207-est gurító csapat nem árulta el, mit írt ki a masina.

Múzeum és rapid gyárlátogatás

Ötven kilométer megtétele után a mai első ellenőrzőpont Sochaux-ban, a Peugeot gyári múzeumában volt, majd beterelték a mezőnyt az autógyár területére, onnan gyakorlatilag végig autópályán hajtunk Genf irányába, hogy jó ezer kilométer megtétele után eldőljön, ki a legtakarékosabb vezető.

Tudjon meg többet a fogyasztási versenyről!
Twitter: twitter.com/peugeothu
Facebook: www.facebook.com/peugeotmagyarorszag
Youtube: www.youtube.com/peugeothu