3 fotó
Lehet, hogy a VEKE után új civil egyesület nevét ismerheti meg a közlekedés ügyes-bajos dolgai iránt fogékony újságolvasó? Vajon meddig érnek fel a szálak? Sajtóközlemény a KDOÉ-tól, szerkesztetlenül, ahogy kaptuk:

FELHÍVÁS autósiskolákhoz, szakoktatókhoz, kormányhoz, pártokhoz és a sajtóhoz!
Budapest, 2010. február 24., szerda (OS)
Elérkezett az idő, hogy azok a közlekedési szakemberek, akik értenek a szakmájukhoz és még emberi tisztesség is van bennük, összefogjanak a szakma becsületének megmentéséért, a minőségi színvonalú járművezető-képzésért, és a közlekedésbiztonsági vonzatok kapcsán az emberéletek megmentéséért! Akiknek ezek a célok közömbösek, azok a gátlástalan állami korrupciót támogatják! Hallgatásukkal hozzájárulnak, hogy Bajnai Gordon, Mesterházy Attila, Orbán Viktor, Bokros Lajos és még sokan mások jövőbeli elvont ígéretekkel tereljék el a figyelmet a mai súlyos problémákról.

Arról, hogy Hónig Péter miniszter és Horváth Zsolt Csaba az NKH elnöke évek óta következmények nélkül tehetik ki mérhetetlen veszélynek a társadalom minden tagját! Most a választási időszakban jött el az idő, hogy összefogjunk annak érdekében, hogy a szakterület a figyelem középpontjába kerüljön, hiszen a felső szakmai-és politikai vezetés az elmúlt években a problémával kapcsolatos levelek tucatjait semmibe vette. A KHEM és az NKH szándékosan tartja fenn a zavaros állapotokat, hogy az iskolákat és a szakoktatókat kisemmizhesse, és közben valakiknek milliárdokat tehessen a zsebébe! Az emberéletek szándékos veszélyeztetése sem zavarja őket, emiatt ez az ügy még botrányosabb, mint a BKV ügy volt! Vajon meddig érnek fel a szálak? Mostantól bűnrészes, aki ebben a témában cinkosként hallgat! A sajtó szerepe világos, a kérdés, hogy kampányidőszakban is működik-e a cenzúra?

Részletesebb információk a www.kdoe.hu oldalon! Az iskolavezetők, és a szakoktatók az összefogáshoz az ott leírtak szerint csatlakozhatnak! A politikusokat meg majd minősíti a hozzáállásuk!

Török Lajos
Közlekedési Dolgozók.Országos Egyesülete
elnökségi tag
Kiadó: Közlekedési Dolgozók Országos Egyesülete

(Forrás: MTI OS)