A várakozásoknak megfelelően északi pilóta nyerte meg a rali-világbajnokság szezonnyitó versenyét, a svéd ralit. Mikko Hirvonen ugyanis végig domináns teljesítményt nyújtva elsőként haladt át a célvonalon Fordjával a svéd rali vasárnapi záró napján. Hirvonen már a pénteki naptól kezdve vezetett a ralin, és sikeresen visszaverte a címvédő világbajnok, Sebastien Loeb támadásait. A citroenes pilóta így kénytelen volt beérni a második hellyel. A bronzérmes helyen Hirvonen csapattársa, a szintén finn Jari-Matti Latvala ért célba.


Az idei évi erőviszonyok láthatóan nem változtak meg a tavalyi évhez képest, hiszen a 2009-es évet a Citroen és a Ford párharca határozta meg. Az idei első ralin folytatódott ez a tendencia. A Ford-Citroen-Ford dobogó után a negyedik hely Dani Sordoé lett a Citroentől. Őt Kimi Räikkönen csapattársa, Sebastien Ogier (Citroen junior team) követi az ötödik helyen.

Sebastien Loeb kevésbé jól választott abroncsot, mint Hirvonen szombaton, így ez is oka volt a lemaradásának a finn pilóta mögött. Ezután a francia egy rá egyáltalán nem jellemző döntést hozott: feladja a győzelemért folytatott küzdelmet és beéri a második hellyel és az azért járó 18 ponttal.

A hatodik hely a Stobart csapatnál versenyző Henning Solbergé lett, aki új navigátorral, Ilka Minorral, rajtolt az idén. A norvég versenyző az osztrák származású hölggyel még szokja az új angol nyelvű itiner rendszert. Solberg brit csapattársa, Matthew Wilson lett a hetedik, így értékes hat pontot gyűjtött a csapatnak. A nyolcadik hely a norvég Mads Östbergé lett, aki egy 2007-es Subaru Imprezával érte el ezt a szép helyezést.

Hirvonen legyőzte Loeböt 3


A kilencedik helyezés az igencsak csalódott Petter Solbergé lett. Nem úgy sikerült a rali számára, ahogyan azt tervezte a 2009-es specifikációjú Citroennel. A norvég elmondása szerint a rali előtt nagyszerűen mentek a dolgai és a beállításnak is azonosnak kellett lennie Loebével. Akkor vajon mi lehetett a baj? Az utolsó világbajnoki pont a tízedik helyezett Per-Gunnar Anderssoné lett, aki egy Super 2000-es Skoda Fabiával állt rajthoz hazai raliján.

S hogy mi történt az ászokkal? Marcus Grönholm Fordja a második nap elektronikai probléma miatt lelassult, így a kétszeres világbajnok végül a 21. helyen ért célba. A finn azért teljesítette a kitűzött célját: megnyerte az általa oly szeretett Sagen szakaszt szombaton.

Hirvonen legyőzte Loeböt 4


Kimi Räikkönen ralija elég izgalmasan indult, hiszen még pénteken nekicsapódott egy hófalnak s bár az ex-Forma-1-es pilóta a 30. helyen célbaért, végül 37 perccel lemaradt az éllovasok mögött.

A következő világbajnoki ralira három hetet kell várnunk, hiszen 2010. március 5-7. között kerül megrendezésre a svéd ralitól teljesen eltérő, lényegesen kellemesebb körülmények között zajló Mexikó Rali. Ez lesz az idei első murvás és meleg éghajlatú rali. Tavalyelőtt Sebastien Loeb harmadszorra is győzedelmeskedett Mexikóban, így biztosan azon lesz, hogy a svédországi második helyezést feledtető – zsinórban negyedik – győzelmet hozzon tető alá Dél-Amerikában.

2010-es svéd rali végeredménye:

1. M Hirvonen     Ford Focus        3:09:30,4
2. S Loeb            Citroën C4        3:10:12,7
3. J-M Latvala     Ford Focus        3:10:45,8
4. D Sordo          Citroën C4        3:12:12,0
5. S Ogier           Citroën C4        3:13:45,7
6. H Solberg        Ford Focus        3:14:53,8
7. M Wilson        Ford Focus        3:17:24,3
8. M Östberg      Subaru Impreza    3:18:52,6
9. P Solberg        Citroën C4        3:19:47,9
10. P-G Andersson Skoda Fabia        3:21:39,3

A világbajnokság állása a svéd rali után:
Pilóták

1. M Hirvonen    25 pont
2. S Loeb         18 pont
3. J-M Latvala    15 pont
4. D Sordo       12 pont
5. S Ogier        10 pont
6. H Solberg        8 pont
7. M Wilson        6 pont
8. M Östberg       4 pont
9. P Solberg        2 pont
10. P-G Andersson 1 pont

Konstruktőrök

1. Ford                                    40 pont
2. Citroën                                30 pont
3. Citroën Junior Rally Team        14 pont
4. Stobart                                14 pont

Forrás: Amber PR

további hírek, képek, videók a rali-világbajnokságról a vezess.hu Rali blogjában.