Újra versenybe száll Walter Röhrl. A kétszeres ralivilágbajnok a 2010-es Nürburgringi 24 órás versenyen áll rajthoz. Tekintve, hogy Röhrl a Porsche első számú tesztpilótája, nem meglepő, hogy a stuttgarti cég autójával indul.

A 62 éves pilóta nem egy versenyautót, hanem egy sorozatgyártású modellt, az új 911 GT3 RS-t vezeti majd. Persze ahogy maga a pilóta is fogalmaz: “Semelyik másik utcai 911-es nem volt még olyan közel egy versenyautóhoz, mint a mostani GT3 RS.”

Az Audinál is sikeres volt

Az Audinál is sikeres volt

Az Audinál is sikeres volt


A különleges autót 3,8 literes, 450 lóerős motor gyorsítja, nulláról százra például csupán 4 másodperc alatt. A kétüléses sportkocsi végsebessége 310 km/óra. A biztonsággal sem lehet gond, hiszen a sorozatgyártásban versenyülésekkel szerelt autóhoz kérhető bukócső és négypontos öv is.

Röhrl legutóbb 1993-ban indult Németország első számú – az F1-et leszámítva – versenyén, ám azóta is minden évben vezeti itt, próbára téve a Porsche járműveinek tudását.

A 80-as évek óta a Porschénak dolgozik

A 80-as évek óta a Porschénak dolgozik

A 80-as évek óta a Porschénak dolgozik


A 38. Nürburgringi 24 órás versenyt 2010. május 15-16-án rendezik meg, ahova a korábbi évekhez hasonlóan több mint 200 000 szurkolót várnak. Röhrl résvétele nemcsak a Porschénak jó, de a szervezőknek is, hiszen bár csak hobbi szinten versenyez, komoly rajongótábora van.

A német versenyzőt megválasztották már a 20. század legjobb ralipilótájának, de száz motorsport szakértő a minden idők legjobb raliversenyzője címmel is kitüntette. Niki Lauda úgy nevezte, “zseni kerekeken”.  

Lássuk, miért is?

Röhrl a Norschleifén egy GT3-assal esőben:

Szárazon aztán rendesen odalép:

Ilyen volt a mester élesben: