Míg a bevezetőben említett, idén centenáriumot ünneplő gyártók a japán rokon kivételével gyakorlatilag végig az autóiparban tevékenykedtek, a szintén 1909-ben indult Suzuki kezdetei sokkal szerényebbek.

Az alapító Michio Suzuki a márka történetének első fél évszázadában szövőgépeket gyártott Hamamacuban, és csak 1952-ben kezdte meg apró, 36 köbcentis motorok építését, amelyeket biciklik hajtására használtak, így indult az azóta nagyon népszerű motorkerékpárok története.

Szerény kezdetek

Szerény kezdetek


A gyártó első négykerekűje 1955-ben került a piacra: a 360 köbcentis motorral szerelt Suzulight a maga korában kimondottan előremutató volt, ugyanis az első elsőkerék-hajtásos és kerekenként független felfüggesztéses autó volt.

A gyártó 1989-re jutott a 10 milliós eladást jelző mérföldkőhöz, és 1990-ben már évi 1 millió járművet gyártott. A Suzuki első globális modellje, a számunkra csak a “mi autónkként” ismert Swift 25 éve lépett a piacra, de azóta a szintén a globális terjesztésre szánt Grand Vitara, az SX4 és a Splash is kimondottan sikeres.

A gyártó a tavalyi évben – a már érezhető lassulás mellett is – 2,3 millió autót értékesített világszerte (ebből 315 ezret Európában), motorkerékpárjaiból pedig 3,4 millió fogyott. A Suzuki legfontosabb európai bástyája az évi 280 ezer darabos termelésre is alkalmas esztergomi gyár, amelynek kulcsszerepét mutatja, hogy még a japán piacra is tőlünk szállítják a Splash-eket.

Az első Suzuki "motor"

Az első Suzuki


Az idén százéves japán gyártó a születésnapját a hamamacui központnál berendezett Suzuki Plazában kiállítással ünnepli.