Kevés különlegesebb autó van, mint a Pagani Zonda, de házon belül is vannak különbségek. A legutolsó variánsból, a Cinque-ből például, – ahogy a neve is mutatja – csupán öt darabot gyártottak és most elkészült a Roadster kivitel.

Ez kocsi nem más, mint a versenyváltozat, a Zonda R utcai leszármazottja, nyitott kivitelben. A különlegesség alapját itt is szénszálas műanyag és titán vegyeséből épített váz adja, amelyhez magnézium és titán felhasználásával készül futómű.


A karosszériaelemek és a féktárcsák szintén szénszálas anyagokból készültek, míg a felniket különösen könnyű fémekből alakítják ki, így nem meglepő, hogy a különleges sportkocsi csupán 1210 kilogramm.

Ahogy a Pagani többi modelljét, úgy ezt is az AMG műhelyéből származó V12-es motor mozgatja. A kézzel készülő erőforrás itt 678 lóerős, csúcsnyomatéka 780 Nm. Mindezzel pedig egyedül a hátsó kerekeknek kell megküzdeniük.

Ha a vezető ügyesen bánik a Cima által szállított hatfokozatú, szekvenciális váltóval a Cinque Roadster 3,4 másodperc alatt elérheti a 100 km/órás sebességet. Erejéből azonban további mutatványokra is futja egy 0-200-as sprint például megvan 9,6 másodperc alatt. Visszafelé még gyorsabban megy! Kétszáz km/óráról 4,3, százról 2,1 másodperc alatt áll meg a különleges Pagani.


A végsebességét nem közölte a gyár, de a többi Zonda-modellből kiindulva nagyjából 350 km/óra körül lehet. Számukra sokkal fontosabb, hogy a különleges karosszéria 300-as tempónál 750 kilónyi leszorítóerőt képes termelni, illetve épp a szárnyaknak köszönhetően 1,45 G-s oldalgyorsulás érhető a kocsival utcai abroncsok használatával.

Talán nem árulunk el titkot, hogy borzasztóan sokba kerül a Pagani Zonda Cinque Roadster, annyiba kerül, mint egy Bugatti Veyron. Az öt szerencsés vevő 1,3 millió eurót (356 millió forintot) fizet majd érte.