A gazdasági válság okozta keresletcsökkenésre hivatkozva számos autógyár, köztük a Suzuki, a Honda, a Subaru és az Audi is csökkenti vagy megszünteti a motorsportban való részvételét. Nem úgy a Škoda. A cseh márka épp a visszatérését jelentette be. A január 21-én kezdődő Monte Carlo Rally-n két autót is indít a gyár.

Hivatalosan 2004-ben vonult ki a rali-világbajnokságból a Škoda, igaz 2006-ban fél gyári csapatként a Red Bull támogatásával még láthattuk a Fabia WRC-ket. Ezúttal nem is a WRC-be neveztek, hanem az Intercontinental Rally Challenge (IRC) sorozatba.

Kopecky hazai futamokon már kipróbálta

Kopecky hazai futamokon már kipróbálta


A Fabia, amit Carlos Sainz is tesztelt, ennek megfelelően nem WRC, hanem S2000-es. Azaz négykerék-hajtású ugyan, és a motorja is 2,0 literes, de előbbiben nem aktív, hanem jóval olcsóbb mechanikus differenciálműveket alkalmaznak, míg utóbbihoz nem kapcsolódik turbó.

Hivatalosan nem árulták el az autó teljesítményét, de úgy 280 lóerő körül lehet. A motor nyomatékát tudni, 245 Nm, ami hatfokozatú szekvenciális váltón jut a kerekekhez. Az alig négyméteres Fabia – a szabályoknak megfelelően – 1,2 tonnát nyom.

A gyár hivatalos versenyzői a cseh Jan Kopecký – Petr Starý (navigátor) és a finn Juho Hänninen – Mikko Markkula párosok. Kopecký nemcsak az autó tesztelésén dolgozott végig, de már a Fabia WRC-vel is komoly tapasztalatot gyűjtött a vb-n. A Škodának nem lesz könnyű dolga, hiszen az IRC S2000-es mezőnyében már több éve versenyez a Peugeot és a FIAT (Abarth néven).

2010-tól várhatóan teljesen eltűnnek a WRC-k és helyüket a rali-világbajnokságban is az IRC-ben futó típusok vehetik át.