2009-ben Magyarországon is meghirdeti a Chevrolet a fiatal, tehetséges művészeket támogató programját, a “Young? Creative? Chevrolet!”-t. A pályázat lehetőséget kínál a művészeti egyetemek hallgatóinak arra, hogy öt különböző művészeti területen; a fotózás, a filmezés, a divat, valamint a zene és képzőművészet terén megmérettessék magukat.

A pályázatot megelőzően az érdeklődők ingyenes ötnapos szakmai workshopon vehetnek részt, amely alkalmat kínál a különböző művészeti ágakhoz kacsolódó ismeretek elmélyítésére, a konkrét szakmai kérdések megvitatására, valamint az élet egyéb területein is kiemelkedő jelentőséggel bíró kommunikációs és önérvényesítési technikák elsajátítására is.   

Chevrolet ihletésű ruha

Chevrolet ihletésű ruha

Chevrolet ihletésű ruha


A pályázók 2009. február 27-ig adhatják le pályaműveiket. Ezt követően a művészvilág, a média és a Chevrolet képviselőiből álló zsűri kiválasztja műfajonként a legkiemelkedőbb alkotásokat. Ezután az egyes országok győztesei lehetőséget kapnak az európai szintű megmérettetésre is. A versenyen 2009-ben már 19 ország vesz részt, ahonnan 105 intézmény diákjai pályázhatnak.

A legjobbak pénzjutalomban és más támogatásban részesülnek, profikkal dolgozhatnak együtt, illetve a Chevrolet csapat vendégei lehetnek a Túrautó Világbajnokság egy futamán stb.

További információk a versenyről: a www.youngcreativechevrolet.eu oldalon olvashatók.