Csúszik a Margit híd lezárása 2 Mégis összehangolják a budapesti hídfelújítási munkálatokat – közölte Nyáry Krisztián a Városháza kommunikációs igazgatója az MTI-vel. A korábbi tervek szerint már idén októberben megkezdődött volna a Margit híd felújítása, amelyről a közúti forgalmat januárban tiltották volna ki, még azelőtt, hogy befejeződött volna a Szabadság híd rekonstrukciója.  

A Margit híd felújításának kivitelezőjével februárban kötnek szerződést, ha sikerrel lezárul a közbeszerzési eljárás. A munkálatok az ideiglenes vágány építésével április végén kezdődhetnek meg, a hídrekonstrukció pedig májusban indulhat. A tervek szerint 2010. augusztus végén adhatják vissza a hidat a közúti forgalomnak, a hídfelújítás teljes befejezése december végére várható. A rekonstrukció ideje alatt a személyautókat kitiltják az átkelőről, de a buszok és a villamosok folyamatosan közlekedhetnek, csakúgy, mint a gyalogosok.

Az igazgató tájékoztatása szerint a Margit híd lezárásával egy időben, jövő májusban fejeződik be a Szabadság híd teljes felújítása, s indulhat meg a gépjárműforgalom a hídon. Viszont a villamosok a tervek szerint már idén december 20-tól közlekedhetnek rajta.

Forrás: MTI