Olyan kamerarendszert készített autókhoz a Honda, amely több széles látószögű CCD-kamera képét mutatja a navigációs képernyőn, így csökkenti a holtterek méretét, és segít mind az úttesttel párhuzamos, mind a garázsban való parkolásban. Ezen túlmenően a kocsi orrán lévő kamera képes 180 fokban látni, így T elágazásban, garázsból való kihajtásnál már azelőtt láthatja a vezető az utcát, mielőtt a saját szemeivel képes lenne erre.

Ezt a többkamerás rendszert először a vadonatúj Odyssey modellnél alkalmazzák, amelyet ez év októberében terveznek piacra dobni Japánban.


A négy széles látószögű CCD-kamera a jármű elején, hátulján és a visszapillantó tükrökön találhatók. A kamerák képei mellett segédvonalak is megjelennek a képernyőn, amelyek a jármű kormányállása alapján számított útvonalat jelzik, vagy a referenciavonalat, amely a jármű és a közeledő más járművek közötti távolságot mutatja.

Nem a Honda az első, aki ilyen technológián dolgozik, hiszen Nissan is elkészített saját megoldását.