3,15 literes átlagfogyasztást mértek az új Renault Thaliánál, a típussal rendezett fogyasztási próbán Törökországban, amit külső ellenőrök hitelesítettek. A programban normál, sorozatgyártású modellek vették részt, amelyekben az 1,5-ös dízelmotor 86 lóerős változata szerepelt. Ennek a típusnak a gyári átlagfogyasztása 4,3 liter 100 kilométerre.  

Isztambulból indulva egy kört tett meg a három jármű, miközben érintették Bursát, a helyszínt, ahol az autó készül. Ezalatt számos különböző úton, de végig közforgalmi szakaszokon hajtottak.


Bár a célban csupán 1430 kilométert mutattak a számlálók, de ekkor még nyolc liter maradt a tankban, azaz csak 45 litert fogyasztottak el. Így pedig egyetlen tankkal 1700 kilométeres utat is képes megtenni a kocsi. A 3,15 literes átlagfogyasztás eléréséhez számos ügyes vezetési praktikát alkalmaztak: gyorsan felkapcsoltak, finoman gyorsítottak, kihasználták a motorféket, leállították a motort, ha hosszabb ideig állt az autó stb.

Ennek fényében akár az is elképzelhető, hogy hagyományos vezetők is hozni tudják majd a gyár által megadott értéket, ami szintén igen kecsegtető.