Nyáron több változtatást is javasoltak a közlekedési szakértők a hazai szabályokban. Ezek egy részét elvetették, de több hamarosan életbe léphet

Kondorosi Ferenc a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy tervei szerint heteken belül bevezethetik a gyalogátkelőhelyeket védő, illetve a rendszám nélkül vagy rosszul felhelyezett rendszámmal autózókat érintő szigorítást és azt az új szabályt, hogy a 12 év alatti kerékpárosok kötelezően viseljenek bukósisakot.

Emellett számos útszakaszon táblával tiltják meg a teherautóknak az előzést. A Nemzeti Közlekedési Hatóság most modellt készít, hogy pontosan hol képzelhető el ez a szigorítás.

Elvetették viszont a szakértők azt a javaslatot, hogy a motorosok a piros lámpánál előre mehessenek az autók között. miután a külföldön létező, az útra felfestett motoros gyülekezőhelyek hiányában ez balesetveszélyes lenne.

Nem kerülhet be az objektív felelősség körébe a mozgáskorlátozott-parkolók illegális használata. A magyarázat szerint az ilyen parkolót felfestés jelzi és ha ezen kocsi áll, a szabálysértés nem dokumentálható.

Továbbra is dolgoznak még azon, hogy a buszsáv jogosulatlan használata bekerül-e az objektív felelősség alá, illetve a próbajogosítvány bevezetésén 17-25 éves kor között, amelyhez kötelezővé tennék a pszichológiai vizsgát is. 

Forrás: Független Hírügynökség