Malajziában bemutatták a Proton legújabb modelljeit. A kiállított Persona és Savvy modellek érdekessége, hogy elektromotor mozgatja őket. A maláj autógyár ugyanis azt tervezi, hogy 2009-től elérhető áron kínál használható elektromos autót. A bemutatón volt egy harmadik autó is, egy Lotus Elise, amely szintén villanymotorral száguldott. (A Lotus szintén a Proton tulajdona.)


A járművekhez az amerikai Detroit Electric-kel együttműködve fejlesztették a technikát. A brit sportkocsiban például 150 kW-os, azaz 200 lóerős motor van, amellyel 4,3 másodperc alatt gyorsul 100-as tempóra, de akár 220-szal is száguldhat. Az alsó középkategóriás Persona szedánban ehhez képest gyengébb, 100 lóerős motor szerepel, amellyel sokkal erősebb benzinmotornak megfelelő 8,5 másodperces gyorsulás érhető el.

Egyetlen feltöltéssel körülbelül 300 kilométeres távolságot tehetnek meg a járművek. A litiumionos akkumulátorokat 6,5-7 óra alatt lehet feltölteni, az élettartamukat 200 ezer kilométerre teszik.


Pontos árat egyelőre nem közöltek, de nagyságrendileg 4 millió forintnak megfelelő helyi összegért szeretnék majd árulni a legolcsóbb változatot. Ez persze nem kevés, de az 1,6-os benzinmotorokhoz képest az autó egy kilométerre vetített költsége 10-15 százalék.

A Detroit Electric ugyanakkor német autógyártókkal is tárgyal a technológiájuk átadásáról, miután motorjuk állítólag 4-10-szer könnyebb, mint a már piacon lévők, miközben teljesítményük versenyképes.