Egy még július 29-én megjelent rendelet szerint szeptember 1-től változnak a kamionstop szabályai, amelyek jövő nyáron éreztetik majd hatásukat. Nem a személyautósok járnak jól!

A nehéz tehergépkocsik hétvégi közlekedését szabályozó rendelet módosítása a nyári időszakra (július 1.- augusztus 31.) vonatkozóan két lényeges elemet tartalmaz: a szabályozás kezdete június 15-ről július 1-jére tolódik ki, azaz fél hónappal rövidült a szigorú időszak, illetve a hétvégén belül a korlátozás a szombat reggel helyett délután 15 órakor kezdődik. A korlátozás az eddig megszokottak szerint vasárnap 22 óráig tart.

A magyarázat szerint: változtak a logisztikai rendszerek, fejlődtek a járművek és utak, ugyanakkor a módosításnak köszönhetően a balesetek szempontjából legveszélyesebb pénteki és hétfő reggeli időszak tehergépjármű-forgalma jobban eloszlik. A pénteki még érthető lenne, de a hétfő nem igen, miután vasárnap nem történt változás.

Bővül egyébként azoknak az útvonalaknak a köre is, amelyeket a nyári időszakban szombat délután és vasárnap este között csak a rendkívüli veszély elhárításával kapcsolatos szállításokat végzők használhatnak. Ilyen útvonal például az M7-es, a 2/A számú út, a 6-os út Dunaújváros és Budapest között, vagy a 37-es út Miskolc és Sátoraljaújhely között.

Az SZDSZ több társadalmi szervezettel és civil csoporttal egyetértésben elítéli, hogy a csúcsforgalmi időszak összességében heti egy teljes nappal meghosszabbodik, így jelentősen növekszik a szennyezőanyag-kibocsátás, ami erős hatással van a lakosság egészségügyi állapotára és a környezetünk tisztaságára is.

Az SZDSZ szerint a kamionstop enyhítése sérti a közlekedés biztonságának követelményét is, mert a hétvégi időszakban jelentősen megnő a forgalom a közutakon, ezt a forgalmat pedig a kamionok jelenléte tovább fokozza, így a közlekedés balesetveszélyessé válik.

Forrás: MTI