A repülő járművek előállítása gazdaságilag és technikailag is lehetséges – mondta Sir Clive Sinclair a BBC 4-es csatornájának egyik műsorában. A brit feltaláló, aki hírnevét a cége által gyártott számítógépekkel alapozta meg, a repülő személygépjárművek megjelenése kapcsán úgy fogalmazott: “Biztos vagyok benne, hogy meg fog történni, és abban is, hogy drámaian megváltoztatja majd a világot.”

Érdekes autó, érdekes repülő

Érdekes autó, érdekes repülő

Érdekes autó, érdekes repülő


A repülő autót – mondta Sinclair – mindenképpen elektromos hajtóművel kell majd felszerelni, mivel a robbanómotorok nem elég megbízhatóak. Ráadásul a járműveknek a feltaláló szerint automatikusan oda kell majd találniuk a kijelölt célállomásra, hiszen nem mindenki lesz képes megtanulni repülni.

Sinclair régóta vonzódik az elektromos járművekhez, nevéhez nemcsak a nyolcvanas évek híres számítógépei, hanem az 1985-ben piacra dobott C5 nevű elektromos tricikli is fűződik, amellyel azonban hatalmasat bukott.

Napjainkban már kapható egy-két jármű, amely képes a földön és a levegőben is közlekedni, de ezek komoly kompromisszumot követelnek meg.

Videón a C5:

Forrás: InfoRádió