56 fotó
Gyorsabban Horvátországba 6 Csütörtöktől gyorsabban lehet eljutni a horvát tengerpartra is, miután átadják az M7-es autópálya Balatonkeresztúr és Zalakomár közötti majd 20 kilométeres szakaszát. Az új létesítményt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Szabó Pál közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter helyezi üzembe.

Ezzel azonban még nem lesz teljes az M7-es, hiszen a Zalakomár és Nagykanizsa közötti 15,5 kilométeres rész műszaki átadása július 31-én lesz, így az utazók augusztus második felétől vehetik igénybe.

Átadásával Budapest és Letenye között folyamatosan autópályán lehet haladni Horvátország, illetve az M70-es autóúton keresztül Szlovénia felé, persze a határokat kivéve. A két, együttesen 35 kilométeres autópálya-szakasz 45,3 milliárd forintból épül meg, eredetileg már május végére át kellett volna adni.  

Az M7-es utolsó, Letenye és a horvát határ közötti 1 kilométeres szakaszát, valamint a magyar utat a horvát autópályával összekötő új Mura-hidat várhatóan október második felében fogják forgalomba helyezni – tudta meg az Index.