Sokan női autónak tartották az első Mercedes-Benz SLK-t, a második már sokkal férfiasabb lett. De ha valaki semmiképp sem akarja, hogy identitását megkérdőjelezzék, forduljon bizalommal a Brabushoz, ahol komoly férfiálmok is valóra válhatnak.

A nemrég felújított SLK például országúti fenevaddá változik. Ehhez a gyári csúcsváltozat motorját átalakítják, az 5,5-ről 6,1 literesre növelt hengerűrtartalommal pedig a teljesítmény 360-ról 445 lóerőre emelkedik. Ugyanakkor a nyomaték is bőven gazdagodik, hiszen 510 helyett 635 newtonmétert jegyez a brosúra.

445 lóerős V8-as az orrban

445 lóerős V8-as az orrban


A beavatkozás után a roadster képes rá, hogy 4,3 másodperc alatt átlépje a 100 km/órás sebességet, ha pedig végképp nincs akadály előtte, akár a 305 km/órás sebességet is elérheti. Persze a nagyobb motorteljesítmény komolyabb fékteljesítményt is igényel, így azokat is kicserélték, ahogy a hajtásban és a futóműben is történtek változások.
 
17-18-19 colos felnik, illetve szélcsatornában tesztelt spoilerek tehetik mutatósabbá az SLK-t, amihez átformázott kormánykerék, alumíniumdíszítések és egyedi bőrborítás is rendelhető.