Kondorosi Ferenc, az “Új rend és szabadság” kormánybiztosa szerint a regisztrációs adó csökkentése és akár 1,2 millió forintban történő maximalizálása meggondolásra késztetné azokat, akik az adónem megkerülése miatt alapítanak Szlovákiában céget, hogy annak nevére vegyenek személygépkocsit. 

A kormánybiztos szerint a szlovák rendszámot életvitelszerűen használó autótulajdonosok száma még az ezret sem éri el Magyarországon. A növekvő tendenciát figyelembe véve azonban így is kormányzati egyeztetés szükséges az ügy rendezésére. Az autókereskedők szövetsége szerint évente 20 milliárd forintot veszít a költségvetés a külföldi rendszámú, de Magyarországon használt autókon.


Még nem születtek tervek a helyzet megoldására, az egyeztetések kedden kezdődnek. A szakember szerint megoldást jelenthet az is, ha igazolást kérnek a szlovák rendszámmal közlekedő autósoktól, hogy magyarországi tartózkodásuk nem haladja meg a 180 napot (jelenleg ennyi ideig lehet külföldi rendszámmal bejelentés nélkül hazánkban tartózkodni).

Nemcsak a regisztrációs adó megkerülése jelent problémát a szlovák rendszámmal közlekedő autók esetében, hanem a helyszíni bírság kiszabása vagy az esetleges szabálysértések (például gyorshajtás) utáni felelősségre vonás nehézsége is, de autópályáinkon is ingyen lehet autózni.
 .
Ma hazánkban regisztrációs adót kell fizetni az autók után. Az adó mértéke az autó korától, hengerűrtartalmától és a környezetvédelmi osztály besorolásától függ. Egy fiatalabb és jobb környezetvédelmi tulajdonságokkal rendelkező, kis hengerűrtartalmú autó regisztrációs díja 100 000 forinttól 300 000 forintig terjedhet, egy öregebb, nagy motorral szerelt benzines autóé több mint 9 millió forint is lehet. Ha csökkenne a regadó mértéke, azzal az autók ára is alacsonyabb lehetne.

Forrás: MTI