Erzsébetváros polgármestere szerint a belvárosi zsúfoltságon egy kerékpárkölcsönző hálózattal lehetne enyhíteni a leggyorsabban és a legolcsóbban. Hunvald György a Népszabadságnak elmondta: a szisztémát Nyugaton már réges-rég kitalálták, a lényeg hogy a három-négy pesti belső kerület és a fővárosi önkormányzat összeáll, és automata kölcsönzőpontokat alakíttat ki.

Ezeken a helyeken – valamiféle mágneskártyával – kaució és némi használati díj fejében kölcsön lehet venni az egyedi formájú és színű bicikliket, amelyeket azután a hálózat bármely más automatájánál, tehát akár kilométerekkel arrébb is vissza lehet adni.

Sajnos ez nem idén valósul meg, ha az összes belső kerület magáévá tenné az elképzelést, akkor is legalább három évbe telik, mire a kölcsönzés elindulhat. Ám addig is a VII. kerület 54 pontján utcai biciklitárolókat alakítanak ki, ahol durván 270 kerékpárt lehet majd biztonságosan letenni. Az önkormányzat elsősorban a közép- és felsőfokú oktatási intézmények és a közlekedési csomópontok előtti területekre koncentrál, de a listán éttermek és kávézók előtti járdaszakaszok is szerepelnek.

A hálózat kialakítása nagyjából négymillió forintjába kerül az önkormányzatnak, amely több tucat fizetőparkolóhelyet fog feláldozni a kerékpározás oltárán. A polgármester hozzátette: a hálózatot később a helyi igények szerint tovább bővítik, sőt a szomszédos kerületeket is rá akarják venni a csatlakozásra.

Forrás: Népszabadság