25 jenes, azaz 41 forintos benzinárcsökkentéssel ünnepelhették tegnap az új pénzügyi év beköszöntét Japánban- tudta meg a Népszabadság. Az áresést a japán vezetés és az ellenzék huzavonája előzte meg a bevétel felhasználása miatt. Március 31-én lejárt ugyanis az út- és benzinadókra vonatkozó, 1974-ben “ideiglenesen” bevezetett és azóta többször meghosszabbított törvény hatálya.

A miniszterelnök eredeti terve egyébként az volt, hogy tíz évre hosszabbítsák meg a benzinadótörvényt, és 590 milliárd dollár értékű útépítést finanszírozzanak a bevételből. Elemzések szerint azonban a 25 jenes adó eltörlése éves szinten 17 milliárd dollár bevételkieséssel járna a kormánynak és a helyi önkormányzatoknak, a befagyasztott beruházások hatására pedig 0,2 százalékkal csökkenne a gazdasági növekedés.

Néhány töltőállomás egyébként már kedden 150-ről 125 jenre (207 forintra) csökkentette az üzemanyag literjének árát, de sok kút addig még a régi áron méri a benzint, amíg az adóval növelt nafta el nem fogy a tartályokból.

Az olcsó üzemanyag vélhetően nem lesz hosszú életű, miután az ellenzék gerincét adó Japán Demokrata Párt (DPJ) várhatóan már áprilisban megállapodik a kormánnyal a benzinadó felhasználásáról és akkor közösen újra visszaállíthatják.

Forrás: Népszabadság