A mezőny a Balaton-felvidéken száll majd meg

A mezőny a Balaton-felvidéken száll majd meg

Ujhelyi István, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára ma jelenti be, hogy Közép-Európa-rali néven idén áprilisban Magyarországon rendezik meg a Dakar-ralit – tudta meg a Népszabadság. A versenyt eredetileg januárban, Afrikában teljesítették volna, de terrorfenyegetettség miatt az elmaradt.
 
Közép-Európa-rali névre hallgató verseny a Dakar új struktúrájának, egy új ralisorozatnak az elindítását is jelenti: a Dakar Series (Dakar-sorozat) első helyszíne Budapest és Balatonfüred között lesz. Négy magyarországi szakasz – melyeket a Balaton-felvidéki honvédségi lőtéren tartanak majd – és három erdélyi szakasz után Balatonfüreden tartják a díjkiosztót.

Ahogyan a Dakar-rali esetében, itt is három járműkategóriában – motorkerékpár, autó és kamion – lehet majd rajthoz állni. A Dakar licenctulajdonosának tájékoztatása szerint eddig közel kétszázötven nevezés érkezett, többségük az elmaradt Dakar-ralin indult volna.

Úgy tudni, hogy nem csak a Dakar licenctulajdonosai, de a magyar kormány is azt várja, hogy a magyarországi futam megalapozza az új versenysorozat sikerét. Állítólag három nemzetközi hírcsatornával is szerződést kötöttek már, az Eurosport pedig élőben közvetíti majd az eseményeket.

Forrás: Népszabadság