Elképzelhető, hogy a tízállomásosra tervezett 4-es metró vonalán csak kilenc megálló lesz. Ez is lehet a kimenetele a BKV és az építkezés kivitelezőjének jelenleg is folyó tárgyalásának.

Mint ismeretes, a Hídépítő Zrt. decemberben bejelentette, hogy nem képes határidőre átadni a Fővám téri állomást. A bejelentett körülbelül egyéves csúszásból adódó problémák viszont az egész metróépítést veszélyeztetnék. Így a Népszava beszámolója szerint a tárgyalások eredményeként elképzelhető, hogy a Gellért tér után a Kálvin téren állna meg a 4-es metró, ha valaha elkészül.

A Népszava szerint, ha a főváros tartani akarja a beruházás összegét és határidejét, szóba jöhet az a változat, hogy egyszerűen kihagyják a Fővám téri állomást. Távolsága a Gellért tértől úgyis csupán 390, a Kálvin tértől 310 méter lett volna, és a villamos tovább közlekedne a felszínen.

Ha pedig a félkész állomást mélygarázsként hasznosítanák, akkor nemcsak sok milliárd forintot takarítana meg a főváros, de az Európai Unió brüsszeli illetékesei is örülhetnének, akik korábban bírálták a túl sűrűn fekvő állomások miatt a metróberuházást.

A tárgyalások várhatóan február végére zárulnak le a kivitelező és az építtető között. Remélhetőleg sikerül megegyezniük, ugyanis egy évekig elhúzódó pereskedés miatt a 4-es metró immár 2011-ben tervezett átadása további éveket csúszhatna.

Forrás:Népszava