Megérkezett a Palik Racing Team új versenyautója Dél-Afrikából. Palik László és Darázsi Gábor már ki is próbálta az “elődjéhez” hasonlóan ezüstszínűre festett Nissant. A kocsi az első esős teszten jól állta a sarat, a páros tagjai remélik, a január ötödikén kezdődő 2008-as Dakar-ralin is remekül működik majd.

Az új Navarrát a Nissan dél-afrikai versenyműhelyében építették, az autó versenyképesebb lehet elődjéhez képest. A tempóról 4000 köbcentis 280 lóerős motor gondoskodik. “Azt eddig is tudtuk, hogy sokkal könnyebb, motorikusan viszont jóval erősebb, mint az eddigi autónk volt, de most már azzal is tisztában vagyok, hogy milyen

Palik régi autója

Palik régi autója

Palik régi autója


remek érzés benne ülni, és vezetni” – mosolygott Palik László.

“Imádtam a régi Nissanunkat, ám az újjal egyszerűen nem lehet összehasonlítani. Ég és föld a különbség” – tette hozzá.