Kevesebb halott 2 83 település 153 projektje nyert el támogatást a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium közlekedésbiztonsági pályázatán. A pályázók a gyalogosok védelmét és a járművek sebességének ellenőrzését szolgáló beruházások megvalósítására kaphattak támogatást.

A pályázathoz a pénzt a teherautósok biztosították, ugyanis az április óta fizetős főutak nyomán keletkező összegből finanszírozták azt, 500 millió forint értékben. Összesen egyébként 1,1 milliárd forint összértékű, 345 projekttel pályáztak az önkormányzatok.

Elsősorban a gyalogosok örülhetnek, hiszen a támogatásokból 84 gyalogátkelőhely létesül, középszigettel vagy jelzőlámpával, esetleg sárga villogóval. Bár nem fényképez, így szankció sem jár utána, de az autósok alapvetően lassítanak a sebességkijelzők láttán is, amelyből 51 kerül kihelyezésre. Ezenkívül 16 helyen létesíthetnek településkaput – a település határán sávelhúzással és szigettel bíró forgalomlassító megoldást -, sárga villogó 2 helyen javítja majd a biztonságot.

A bírálati szempontok között a legnagyobb súllyal a közlekedésbiztonsági helyzet szerepelt, majd a pályázó önkormányzat által vállalt önrész, de figyelembe vették a helyi közútkezelő véleményét, a járműforgalmat, valamint a tervek készültségi fokát is. A siker nyomán a GKM 2008-ban is tervezi a pályázat meghirdetését.

A kormány jelenleg több fronton, így ilyen és ehhez hasonló megoldásokkal, illetve a közlekedési szabálysértések szigorúbb büntetésével küzd, hogy csökkentse a balesetek és az azokban elhunytak számát, ami Magyarországon eléri az évi 1200-at.