XVI. Benedek számára egy G500-ason alapuló különleges nyitott modellt készített a Mercedes-Benz. Így II. János Pál pápa 1980-as németországi látogatása után ismét egy G-osztályt használ a szentatya. A két évig fejlesztett autó természetesen kívül-belül hófehér színben pompázik, míg hátul a lépcsök vörös borítást kaptak. Több kapaszkodót is kialakítottak, így az egyházfő állva üdvözölheti híveit.

Persze az 5000-es V8-as motor ereje és a négykerék-hajtás a 3 km/órás felvonulásnál lényegtelen, de kritikus esetben jól jöhet.

Korábban is volt már G-osztály

Korábban is volt már G-osztály

Korábban is volt már G-osztály


Természetesen csak jó idő esetén és viszonylag biztonságosnak ítélt rendezvényeken – mint a szerdai nyilvános audiencián a Szent Péter téren Rómában – használják majd a járművet. Veszélyesebb országokban továbbra is a II. János Pál pápa által is használt golyóálló kalitkával felszerelt Mercedes ML 430-ban utazik XVI. Benedek.

XI. Pius volt az első pápa, aki Mercedest választott szállító járművének 1930-ban. A különleges Nurburg 460 Pullman limuzinban hátul csupán egyetlen kényelmes fotelt alakítottak ki. A felvonulásokon használt autók között volt felújított Fiat Campagnola, Volkswagen Touareg,  Land Rover, GMC Sierra, de Ford Transit is.  

A vatikáni autóparkban van Volvo XC 90-es, Volkswagen Phaeton, nem hiányzik a Mercedes csúcsmodellje, az S-osztály sem, de az utolsó, a 400. Enzót is II. János Pálnak ajándékozta a Ferrari.