Kalapács alá került a világ legöregebb Rolls-Royce-a, egymillió fontos kikiáltási áron. A Bonhams aukciósház árverésén eladásra kínált autóért 3,5 millió fontot (1245 millió forintot) fizetett ki az új tulajdonos. A 10 lóerős autó ezzel megduplázta azt az árat, amit előtte reméltek. A legnagyobb licit telefon érkezett egy titkos autógyűjtőtől.

A nyitott kétüléses autót 1904-ben, a Rolls-Royce gyár alapításának évében készítették, majd 1950-ben restaurálták, és azóta is kiemelkedő gondossággal ápolták tulajdonosai. Összesen hárman tudhatták magukénak az autót, talán ennek is köszönhető, hogy a kocsi kiváló állapotban van és teljesen üzemképes.

103 éves

103 éves

103 éves


Csak be kell indítani, akár egy mai autót, bár kétséges, hogy bárki is autózna egyet egy ilyen ritka és értékes oldtimerrel. Már harminc éve ugyanaz a tulajdonosa a járműnek, eddig Oliver Langton autóversenyző birtokolta az 1904-ben épített kétülésest.

Egészen eddig a legdrágább Rolls-Royce egy 1912-ben épített Silver Ghost volt, amihez 1,5 millió fontért, azaz mintegy 534 millió forintért jutott hozzá jelenlegi gazdája.