10 milliárdos parkolási díj! 2 Rogán Antal elmondta, az elmúlt évben több belvárosi közintézményt szólítottak fel arra, hogy szabadítsák fel az önkényesen használt területeket és fizessék meg azok után a használati díjat. A honvédelmi és az egészségügyi tárca azonban hónapokig nem reagált a megkeresésekre – mondta az V. kerület polgármestere.

A tárcáknak ezért két-két határozatot küldött: az egyik a közterületek felszabadításáról, a másik az elmaradt díjak befizetéséről szólt. Rogán Antal közölte: az Egészségügyi Minisztérium, nem tudni miért, ez utóbbit nem támadta meg, így a határozat jogerőre emelkedett – írja a FigyelnőNet.

Eszerint a tárca elfogadta a mintegy 10,5 milliárd forint megfizetésére vonatkozó önkormányzati döntést az elmúlt ötévi közterület-használatért – tette hozzá. Elmondta azt is, hogy miután a minisztérium mindeddig nem teljesítette fizetési kötelezettségét, az önkormányzat behajtást kezdeményezett, úgynevezett inkasszót nyújtott be.

A fideszes polgármester arra hívta fel a figyelmet: nem tehetnek kivételt, ahogy a betegeknek a vizitdíjat, úgy az Egészségügyi Minisztériumnak is be kell fizetnie a közterületért kirótt díjat. A minisztérium Arany János utcai épületénél tartott sajtótájékoztatón a polgármester megmutatta a lezárt parkolót, ami a földhivatali nyilvántartás szerint a kerület tulajdona. A mintegy 70-80 férőhelyes parkolót a tárca évek óta sorompóval zárja le a nem minisztériumi autósok elől.

A befolyó 10,5 milliárd forintot közterület-fejlesztésre és egy szabadidőközpont létesítésére fordítják majd a Bástya utcában. Rogán elképzelhetőnek tartja azt is, hogy részletfizetésben állapodnak majd meg, egyösszegű fizetés esetén akár kedvezményt is adnak a tárcának.

 Forrás:FigyelőNet