



Június 25-én hétfőn indul a XI. kerületi, Nagyszőlős utca felújítása. A kiemelkedően forgalmas út, a Bocskai út és a Budaörsi út közötti útszakaszon először a kifelé vezető oldalon dolgoznak majd, ahol az M1-M7- autópályához lehet eljutni.
A munkálatok első ütemében “csak” sávszűkületre kell számítani, az igazi dugó majd csak ez után következik, amikor az eredetileg irányonként kétsávos út egy-egy sávra szűkül.
Elsőként a szegélyeket teszik rendbe, majd jöhet az út maga, ahol a buszmegállókat átépítik, és új aszfaltréteget borítanak le. A felújítás idején tilos a parkolás ezen a szakaszon, és 30 km/órás sebességkorlátozás lesz érvényben.
Július második felére ígérik a munkálatok befejezését, amire 132 millió forintot költenek el.
Forrás: OrientPress