Detroitban rábólintottak a német Opel Motorsport kérésére: a 2008-as Dakar-ralira Szalay Balázs megkapja a GM Racingtől annak a versenymotornak a továbbfejlesztett változatát, amelyet az amerikai Robby Gordon használt idén.

Az amerikai versenyző, aki szinte minden amerikai szakágban, így a Nascarban is versenyez, a Hummerbe épített motorral szakaszgyőzelemig vitte. Szalay korábban úgy nyilatkozott, hogy a mezőnyből Gordon autója teszik neki a

Gordon látványosan hajt

Gordon látványosan hajt

Gordon látványosan hajt


leginkább, főként a futómű miatt, akkor még nem is sejtette, hogy talán neki is hasonló lesz.

Szalay pályafutása jubileumi, tizedik Dakarjának így gyári erőforrással vághat neki, ami azt jelenti, hogy az Opel Antara jóval erősebb és gyorsabb lesz, mint eddig. Természetesen ehhez a futóművet is meg kell változtatni, arról egyelőre nem született döntés, hogy az ehhez szükséges alkatrészeket is az amerikai GM-gyártól kapja-e a csapat, vagy sem.


Ha valaki nem megy odébb, Gordon nekimegy:
Szalay is feltűnik

Érdemes megnézni, mit is tud a Hummer futóműve: