Az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, a 145. és 160. km-szelvény közé eső szakaszán kiépítet félpályás tereléssel május 2-án vette kezdetét az Állami Autópálya Kezelő Zrt. idei felújítási programjának legjelentősebb felvonása. Eredetileg egy hónappal későbbre tervezeték az aszfaltozás megkezdését, de az idei enyhe tél miatt hamarabb munkához láthattak a gépek.

A munkálatok július végéig tartanak, majd a Forma-1 Magyar Nagydíját követően ugyanezen szakasz másik oldalán folytatódnak, és várhatóan október első felében fejeződnek be. A projekt érdekessége, hogy a korábbi aszfaltréteg felmart darabjait speciális gépek segítségével a helyszínen összezúzzák, és az így keletkezett zúzalékot az új burkolatba dolgozzák, ami jelentős költség- és anyagmegtakarítást jelent.

Szintén május 2-án kezdődött az M3-as autópálya káli szakaszának burkolat felújítása, amely a Budapest felé vezető bal pálya 80?82. és 94?97. km-szelvényei közötti részeit érinti. A munkálatok befejezése az előzetes tervek szerint június 14-én várható. Az autósok az érintett szakaszon félpályás forgalomterelésre számíthatnak.

További forgalomtereléses lezárásra kell számítani az M3-as autópálya, jobb pálya 168. km, M30-as, jobb pálya 9. km, M30-as, jobb pálya 26. km, M30-as, bal pálya 28. km-es pontjainál, ahol – rendkívüli balesetveszélyt jelentő ? vízmegállásos szakaszokat javítják ki.

A korábbi évekhez hasonlóan idén is folytatódik az ÁAK Zrt. hídfelújítási programja. Ennek keretében május első hetében tizennyolc híd és négy felüljáró felújítása és korrózióvédelmi munkáinak elvégzése kezdődik meg.