Még bármi történhet a magyar raliban 1

Még bármi történhet a magyar raliban

Az előző Veszprém-rali után úgy tűnt, hogy eldőlt a bajnoki cím sorsa. Míg Benik Balázs nulla ponttal távozott, Ifj. Tóth János újabb nagy adag egységgel növelte előnyét. Kettőjük között az idei évben többször is a technika döntött, mindig a hétszeres bajnok javára, a Budapest-ralin azonban máshogy történt.

Janikának már a prológon gondja volt a váltóval, emiatt lefulladt az autója és masszív fél perces hátránnyal indított. Később azonban teljesen megadta magát az erőátvitel és a csapat a feladás mellett döntött. Pedig elvileg már itt megszerezhette volna a nyolcadik bajnoki címét.

Beniknek ezúttal nem volt gondja, meg is nyerte a viadalt, amivel nyolc pontra csökkentette lemaradását, azaz a döntés az utolsó pécsi futamra maradt. A fordos pilóta győzelméhez perszer az is kellett, hogy Turi Tamás alatt ezúttal sem bírta a technika. Most a motor ment tönkre, pedig ezúttal is nekik állt a zászló: az első hat szakaszt könnyen nyerték, az élről estek ki.

Nagyon készült a futamra az új csodafegyverrel, a Lancer WRC-vel a veszprémi versenyt megnyerő Spitzmüller Csaba. Ám az aszfaltos pályákon gond volt a Mitsubishi fékjével, majd amikor leesett az eső, a pilóta vizes pályákon slickkel próbálkozott. Ezúttal a második helyig jutott, amivel akár bajnok is lehet még, matematikai esélye még megvan.

Az abszolút harmadik helyen Herczig Norbert futott be, aki előnyt kovácsolt az esőből, a vizes aszfalton eltűnt autójuk lóerő-hátránya. Bútor Róbert már most egy futammal a bajnokság vége előtt megszerezte a Super 1600 bajnoki címét, miután megnyerte a futamot. A pilóta nem is indul a pécsi versenyen, helyette a világbajnokság egyik futamán állnak majd rajthoz.

A Budapest-rali végeredménye:

1. Benik B. – Varga I. Ford Focus RS WRC 1h33’18″2
2. Spitzmüller Cs. – Kazár M. Mitsubishi Lancer WRC +01’54″8
3. Herczig N. – Csökő Z. Subaru Impreza WRC +03’25″1
4. Vizin L. – Táborszki A. Toyota Corolla WRC +05’48″8
5. Angyalfi K. – Nyirfás J. Mitsubishi Lancer Evo6 +07’49″7

A bajnokság állása:
1. ifj. Tóth János – Bahor Bea 90 pont
2. Benik Balázs – Varga István 82,
3. Spitzmüller Csaba – Kazár Miklós 74