Civic már három ajtóval is 1

Civic már három ajtóval is

Júliusban a Nemzetközi Brit Autószalonon mutatkozik be a nagyközönségnek a Honda Civic új karosszéria változata. A kocsi ugyanarra a padlólemezre épül akár az ötajtós és a méreteik is azonosak, de sportosabb külsőt kap. 2007 januárjától kezdik majd meg a jármű forgalmazását.

Tpye S néven lehet majd megvenni a kocsit, ezzel is jelezve, hogy egy sportosabb modellről van szó. Az igazi vadállatra azonban még várni kell, a 200 lóerős Type R csak jövő március után érkezik.

Miután az ötajtós Civicen elrejtették a hátsó kilincseket, így első ránézésre a két autó között alig van különbség. A Type S nagyobb nyílást kapott a hűtő elött, de elsősorban egyedi küszöb és orr spoileréről ismerhető fel, az azonosítársa csak a fanatikusok vállalkozzanak. A 17 colos felnik azonban tényleg árulkodóak, ezekkel a felnikkel és a kissé keményebbre hangolt futóművel a hátsó nyomtáv 22 milliméterrel szélesebb.

Kétféle motor kerülhet a kocsi orrába. Az 1,8 literes benzines illetve a 2.2 literes dízel is 140 lóerőt tud, nyomatékban azonban jelentős a különbség, 174 illetve 340 newtonméter, persze a dízel javára. Alapesetben hatfokozatú manuális váltó jár a kocsikhoz, de a benzines Honda a cég robotizált váltójával is elérhető.

Ahogy az autó külseje, úgy a belseje is azonos az ötajtóséval. Az utasteret ezüsttel varrott fekete Alcantara ülések, bőrborítású kormány és alumínium pedálok teszik sportossá. A csomagtartó itt is 485 literes.