Terepjáró és szuperváltó a Skodánál 1

Terepjáró és szuperváltó a Skodánál

Valószínűleg 2007 elején, a Genfi Autószalonon mutatkozik be az új Skoda Fabia. A kisautó második generációja nyár végén kerül majd a kereskedőkhöz, elsőként a ferdehátú modell érkezik majd. A kombi illetve a limuzin 2008-ra várható.

Nagy meglepetés nem éri majd a vevőket, műszakilag a Volkswagen csoport, azon belül is a SEAT Ibiza és a Volkswagen Polo motorjai jelentik majd az alapot. Így a Volkswagen konszern legújabb műszaki vívmányai is szerephez jutnak a TSI motorokkal, de felárért a duplakuplungos DSG váltó is elérhető lesz. Az alapmotor várhatóan az 55 lóerős 1.0 literes lesz, aminek euró árát szeretnék átszámítva 2,5 millió forint körül tartani.

Mielőtt azonban megérkezne a Fabia II, idén ősszel megkezdődik a Skoda Roomster értékesítése, és a Skoda más újdonságot is tartogat. Jó ideig úgy tűnt, hogy a Yeti tanulmányautó csak egy kis figyelemfelkeltés volt a Roomster számára. Ám most véglegessé vált, hogy a Skoda szabadidőautót is tervez, ami a Yeti szériaváltozata lesz. “A menedzsment most véglegesen döntött a megvalósításáról” – mondta Detlef Wittig, az igazgatótanács elnöke.

Miután Harald Ludanek tervezési-fejlesztési vezető szerint az első tervektől a megvalósításig 30 hónap kell, így előreláthatólag 2009 tavaszára készülhet el a kocsi. Az autó megvalósítását segíti, hogy a kocsi sok Fabia és Octavia részegységet használ majd.

A Skodához kapcsolódó hír, hogy a cégnek valószínűleg módosítania kell az indiai piaccal kapcsolatos tervein. Korábban többször felmerült, hogy egy lekopasztott Fabia limuzinnal a gyár ellenfelet állítson a Dacia Logannak. Csakhogy az indiai kormány büntető adót vezet be, ami a nagy hengerűrtartalmú és a négy méternél hosszabb kocsikat sújtja.

Miután a Skoda a Fabia 4,2 méter hosszú lépcsőshátú változatát szerette volna gyártani és értékesíteni, ez a terv most dugába dőlhet. Elképzelhető, hogy az ázsiai országban is a Fabia 2. generációját vezetik be, aminek ferdehátú változata 3,99 méteres lenne.