BM adatbázis a csalók ellen

Régebben a kötelező biztosítás díja az üzemanyagárban jelent meg, majd a kormány szabályozta a tarifákat és a termék csak néhány éve szabadáras. Korábban tudni lehetett a kötelezőt elbliccelő autósokról, de a részben a biztosítók pénzéből kiépített új BM adatbázissal már nincs lehetőség a csalásnak erre a módjára.

A Belügyminisztérium felelősségbiztosítási adatbázisa a biztosítótársaságok kötelező adatközlése alapján működik. Az adatok összehasonlításával negyedévente ellenőrzik az autótulajdonosok és a kötelezőt fizetők arányát, az esetleges bliccelők ellen a település vagy a kerület jegyzője jár el.

A rendszer működik, de nem 100 százalékos. Általában abból adódik baj, hogy az érintett biztosító néhány esetben elmulasztja közölni a kötelező meglétét a BM-mel. A tervek szerint a jövőben ez az adatbázis bonus-malus nyilvántartással bővül majd.

700 000 kötés, 120-127 milliárd forint

Becslések szerint évente 700 000 kötelező felelősségbiztosítás köttetik hazánkban – mondta kérdésünkre Papp Lajos, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége gépjármű szekciójának vezetője.

Ennek csak körülbelül egy harmadát jelenti az őszi kampánykor biztosítót váltó ügyféltömeg. Ebben a számban az új autó vásárlásakor létrejövő biztosítások, a használt autók adásvételekor és a szürkeimportban beérkezett autókra kötött szerződések is benne vannak.

A magyarországi piac kötelező gépjármű felelősségbiztosítási szegmense mintegy 120-127 milliárd forintra becsülhető. Itthon ezen a területen az Allianz Hungária Biztosító uralja a piacot. A társaság jelenleg több, mint 1 800 000 kötelező biztosítást kezel, tehát a körülbelül 3,6 millió járműtulajdonos fele szerződött velük kötelező felelősségbiztosításra.

Veszélyközösség: szolid nyugdíjasoktól a közúti versenyzőkig

A biztosítottak úgynevezett veszélyközösséget alkotnak. Ebben benne van a vidéki nyugdíjas bácsi, aki alig veszi elő az autót, és benne vannak azok a budapesti fiatalok is, akik erős autóikkal és agresszív vezetési stílusukkal 7-8-szoros valószínűséggel okoznak kárt a legszolidabb csoport tagjaihoz képest.

Minél nagyobb múltú és minél szélesebb egy biztosító adatbázisa, annál finomabban képes meghatározni az adott ügyfélcsoport veszélypotenciálját, tehát annál pontosabban oszthatja le a költségeket a veszélyközösség tagjai között.

A biztosítók felelősségvállalási határait kormányrendelet szabályozza. A biztosítóknak nem kevesebb, mint 1,75 milliárd forintos összeghatárig kell helytállniuk a kötelező gépjármű felelősségbiztosítások esetében. Ebből 500 millió Ft a dologi és 1250 millió Ft a személyi sérülés esetén folyósítandó maximális összeg.