Volán mögött – A szülők felelőssége

Gyermekkel utazva mindenképp kövessük azt az alapelvet, hogy biztonságosabb többször rövid időre megállni, mint hosszú órákat egyben levezetni és aztán egy órás pihenőt tartani.

Másfél-kétóránként iktassunk be 10-15 perc pihenőt, 4 óránként pedig legalább félórás szüneteket. Gondoljunk arra, hogy baleseti statisztikák szerint négy óra vezetés után kétszer, nyolc órát egyben autózva pedig tízszer akkora a baleset bekövetkezésének valószínűsége, mint egy órás vezetés esetén.

Ennek a természetes fáradás az oka. Sok kis szünetet tartva a kutatások szerint a vezető reakcióideje 9 óra vezetés után is majdnem eléri az elinduláskorit.

A szünet ne az ülésben majszolásból álljon, szálljunk ki az autóból. Jegyezzük fel esetleg azokat az autópálya pihenőhelyeket, ahol van valamilyen játszótér és érdemesebb megállni a családdal.

Az emberi bioritmus alapján a reggeli és délelőtti órákban és kipihenten érdemes elindulni, nem délután vagy este. 14 és 15 óra között természetes a teljesítőképesség csökkenése, amit tovább ront az ebédidőben szabadjára engedett falánkság. Lehetőség szerint könnyű ebéd után se üljünk közvetlenül az autóba.

 

Úti patika – Akut esetekre


Mindenképpen vigyünk magunkkal lázmérő és lázcsillapító kúpot. Fontos a kúp, gyermekeknek nem adhatunk tablettát. Szükségünk lehet hányáscsillapító és hasmenés elleni gyógyszerekre is. Ne felejtsük ki a sebtapaszt, az ollót és sebfertőtlenítéshez a jódot, ha a mentődobozban lévő elfogyott. Gondoskodjunk rovarcsípés illetve leégés elleni szerekről és ha a családban valaki rendszeresen szed valamilyen gyógyszert, akkor abból is be kell tárazni. Lehetőség szerint naptól védve utaztassuk a gyógyszereket.

Gyermekeinket utaztatva jó állóképességre van szükség és persze nagy adag türelemre. Előbbihez nem túlzás akár tornagyakorlatokat végezni a vezetés során erősen igénybe vett nyak-, váll- és hátizmok karbantartására.

A keringés és az élénkség extrém gyorshajtással is fokozható, de gyerekekkel hátul ez több mint felelőtlenség.

Érdemes legfeljebb a végsebesség 75-80 százalékát kihasználni, aki a maximális tempóval repeszt, aránytalanul magasabb fogyasztással fizet a csekély időnyereségért. Ennél fontosabb, hogy saját családját is veszélyezteti.

Kisgyermekekkel jóval körültekintőbben kell utazni, mint felnőttek társaságában.

Ökölszabályként azt mondhatjuk, hogy egy 5 órás út során minden gyermeknek legalább fél liter – lehetőleg cukormentes – folyadékra van szüksége. Hőség vagy más megerőltető körülmény ennek a 2-3-szorosát is szükségessé teheti.

Mindenképpen kerüljük a szénsavas, cukros üdítőitalokat, amelyek nem egyszerűen egészségtelenek, de hidegen benyakalva hasfájást vagy hasmenést is okozhatnak a megkérdezett gyermekorvosok tapasztalatai szerint.

Nagyon fontos, hogy megfelelő gyermekülésben utaztassuk a családot, mert csak ebben biztonságos és elviselhetően kényelmes az utazás. Szakértők 3 éves korig a menetiránynak háttal beépített gyermekülések használatát javasolják.

A megállások feldobásához érdemes elrakni legalább egy labdát vagy a még kisebb helyigényű frizbit, netán ugrókötelet. Ha a sportszerek kimaradnának, akkor még mindig elővarázsolhatunk kútfőnkből olyan csekély eszközigényű mozgást, amilyen a fogócska.


Klímahasználat, szellőztetés

Ha nincs klíma az autóban, ügyeljünk arra, hogy letekert ablakkal a kicsiket ne érje huzat, mert szemgyulladást vagy fülgyulladást kaphatnak. Az automata klímaberendezést 20-24 fok közé érdemes beállítani, ne használjuk 16-18 fokon. Az Opel klímatervező mérnökei méréseket végeztek, amelyek alapján 18 fokra állított automata légkondicionálóval lassabban hűlt le az utastér, mint 20 fokos hőmérsékletet megadva.

A túlhűtött utastérben könnyen megfázhatunk, a közvetlenül a testünket érő hideg nyakmerevedést és izomfájdalmakat okozhat. Szerencsére ez a hátul utazó kicsiket kevésbé veszélyezteti, mert oda a legtöbb autóban nem fúj közvetlenül az adott esetben rosszul beállított klíma.

Mielőtt beszállunk a napon felhevült autóba, jól szellőztessük át az utasteret elindulás előtt és hagyjuk letekerve az ablakokat, illetve nyissuk ki a tolótetőt, amivel megkönnyítjük a klímaberendezés munkáját.

1-2 perc után érdemes felhúzni az ablakokat, bezárni a napfénytetőt és belsőlevegő-keringtetésre kapcsolni a szellőzőrendszert, mivel ilyenkor csak az utastér eleve hűvösebb levegőjét kell tovább hűtenie a légkondicionálónak. Ha az utastér lehűlt a megfelelő hőmérsékletre, akkor kapcsoljuk ki a belső keringtetést és vegyük lejjebb ventilátort.

Érdemes a kisgyermekeket az ablak elé helyezett kendővel, vagy törölközővel védeni a napsugárzás elől. Több autótípushoz is kapható gyári napvédő roló, ami szintén megóvja gyermekinket a tűző naptól. Ez arra is jó, hogy a napon ülő nem sül meg, erősebb légkondicionálást kérve, amitől viszont az árnyékos oldalon utazók megfáznának.