



2002-ben a KTM egy teljesen új, két hengeres, 950-es motorral indította versenyzői egy részét. Meoni is az új motorral indult és ismét megszerezte a legjobbnak járó címet. 2003-ban a közelmúltban elhunyt Richard Sainct, 2004-ben pedig a spanyol Nani Roma lett első a világ legnehezebb sivatagi versenyén. Roma, és az utána beérkező huszonhat motoros egy kivételével mind KTM nyergében ült. Ezt az eredményt még egyetlen más márka sem tudta véghez vinni.
Az elmúlt két versenytől eltérően idén már három magyar küzd majd a homokkal a motorosok mezőnyében. A 41 éves Hermann Henrik, a 32 éves Varga Ákos, és a 33 éves Nagy Péter mind KTM 660 Rally Factory Replicával indulnak.
Idén is a KTM 660-as fogja uralni a mezőnyt. Az egyhengeres 660-ast, az LC4 Hard Enduróból fejlesztették tovább, kicsit nagyobb hengerűrtartalommal és megerősített vázzal. Alapfelszerelésként világítással ellátott elektronikus itinertartó, tripmaster, GPS-konzol és csatlakozó, üzemanyagszivattyú, víztankkal egybeépített motorvédő, hasítottbőr ülés, vészjelző, kormány-lengéscsillapító, kézvédők, és kiegészítő hátsó fény található. A nyeregrész alá egy 24 literes kiegészítő tankot építettek be.
Az amatőr versenyzők a 660 Rally Factory Replicát használják, ami minimális kivételektől eltekintve a gyári gép pontos hasonmása. A versenyzésre felkészített gép mellett a privát versenyzőnek is rendelkezésre áll a KTM szervizkamionja, a megfelelő összeg kifizetése után.
A Dakaros élmények motorvásárlás és versenyzés nélkül is átélhetőek, mivel a KTM Adventure Tours a Szaharában is lehetőséget biztosít különböző túrákra bérelt motorokkal, és híres túravezetőkkel.
